Főrendiházi irományok, 1906. VII. kötet • 353-393. sz.
Irományszámok - 1906-372
372. szám. î!>7 Mindezeknél fogva az Országos közlekedési tanácsot ujjászervezendőnek tartom és ezért van szerencsém erre nézve a jelen törvényjavaslatot előterjeszteni. E javaslat törvényerőre emelkedése által a közlekedési tanács egyúttal állandósittatik is, a mivel eleje vétetik annak a nálunk meghonosodott, nézetem szerint egyáltalán nem helyeselhető eljárásnak, mely szerint az ily szaktanácsok szervezete gyakori változásoknak vettetik alá. A törvényjavaslatban a jelenlegi szervezet hiányai mellőztetnek s e mellett az országgyűlés két házának is mód és alkalom nyujtatik arra, hogy közlekedésügyi kérdések előkészítéséhez kebelükből választott tagok révén képviseletet nyerjenek a tanácsban. A tanácsnak a törvényjavaslatban kifejezésre jutó szervezete egyebekben az eddigi szervezet nyomán halad. Lényeges eltérés benne az országgyűlés emiitett képviseltetésén kivül az, hogy az egyes közlekedési ágak szerint külön-külön osztályokra tagozódik, melyekben a tanács elé utalt kérdések tárgyalandók, továbbá, hogy az eddigi közös állandó bizottság megszűnik. Ezenkivül fontos részét képezi a törvényjavaslatnak, hogy visszaállítja ismét a kereskedelemügyi ministeriumban régebben fennállott, de az évek folyamán jellegéből alaposan kiforgatott tarifa-bizottságot, melyre a helyes és gyakorlati élet követelményeivel számoló taiifa-politika szempontjából komoly szükség van. A tarifa-bizottság nem képezi tulaj donképen a közlekedési tanács bizottságát, csak szerves kapcsolatánál fogva oldatik meg, magában ebbon a törvényjavaslatban, egyébként teljesen önálló intézménynek, a kereskedelemügyi minister külön szakbizottságának tekintendő. Végül igen lényeges ujitás a javaslatban az, hogy a földmívelésügyi érdekeltség nagyobb képviseletet nyer benne, még pedig a létesítendő mezőgazdasági kamarák utján. Az előadottak alapján ajánlom a törvényjavaslatot szives elfogadásra. Budapest, 1907. évi április hó 1-én. Kossuth Ferenci s. k., kcrcskedclcmiUjyi m. kir. minister.