Főrendiházi irományok, 1906. VI. kötet • 313-352. sz.

Irományszámok - 1906-317

317. szám. 161 teherviselési képességére való tekintettel ezekkel szemben legalább is az egyenlő teherviselés arányáig csökkenteni szükséges és móltányos. És végül a betegség esetére való biztositás költségeiben való részesedés arányának a munkaadó és munkás közötti egyenlő megállapítása még abból a szempontból is indokolt, mert bár a törvényjavaslat megalkotásánál elfogadott alapelv szerint a balesetbiztosítás költségei, mint üzemi költségek, kizárólag a munkadót terhelik, a balesetbiztosítás költségeiben a 80. §. ama rendelkezése folytán, mely szerint a balesetre biztositott sérült gyógykezelését a balesetet követő tiz hét alatt a kerületi munkásbiztositó pénztár saját költségére tartozik teljesiteni, legalább részben tényleg a biztositott munkások is particzipálnak. A törvényjavaslat 42. §-a tehát annak elvi megállapítása után, hogy a betegség esetére való biztositás költségei a biztositásra kötelezett alkalmazottak után felerészben a munkaadót terhelik, a munkaadónak az általa befizetett betegségi járulókok levonását az alkalmazott fizetéséből, illetve béréből csak a befizetett járulékok feleösszegéig engedi meg. Nehogy azonban a munkaadó e levonási jogával oly módon, hogy a befizetett betegsegélyezési járulékok fele részét csak hosszú idő után egy összegbon vonja, le alkalmazottainak fizetéséből vagy béréből, az alkalmazott gazdasági érdekeit, sőt létét veszélyeztethesse, a törvényjavaslat az alkalmazottra eső járuléki részletnek, úgyszintén az igazolványi díjnak a levonását csak az ezek esedékessége utáni legközelebbi bérfizetés alkalmával és illetve ha az ebben az időben nem törtónt meg, legkésőbb csak az illető bérfizetés után egy hónapig, vagy ha az alkalmazott havonként kapja fizetését, illetve béré£, két hónapig engedi meg. A törvényjavaslat a biztositási járulékok befizetését az inasok, gyakornokok és az olyan személyek után is a munkaadó kötelességévé teszi, úgyszintén a munkaadót kötelezi az illetők után a tagsági igazolványok díjának befizetésére is, a kik be nem fejezett kiképzésük miatt bért egyáltalán nem, vagy csak a szokásosnál csekélyebb mórtékben kapnak, azonban feljogosítja a munkaadót arra, hogy a befizetett biztositási járulókok fele összegének és a tagsági igazolványok árának megtóritésót a szülővel vagy gyámmal kötött szerződésben a maga részére kiköthesse. A törvényjavaslatnak ez az intézkedése az 1884: XVII. t.-ez.-ben foglalt ipartörvóny 61. §.-ának ama rendelkezésén alapszik, mely ezerint az inas tartásával és tanitásával járó jogoknak és kötelezettségeknek a tanszerződósben való megállapítása a szülő vagy gyám ós a munkaadó szabad megegyezésének a tárgya. Az 1891 : XIV. t.-cz. végrehajtásánál gyakrabban volt tapasztalható, hogy a legszerényebb anyagi viszonyok között élő, különösen falusi iparosoktól a munkások után fizetendők betegsegélyezósi járulókok azok teljes vagyontalansága miatt közigazgatási utón sem voltak behajthatók, daczára annale, hogy munkaadó a járulékoknak az alkalmazottakat terhelő részét azok fizetéséből, illetőleg béréből megfelelő módon levonta. Miután a munkaadóknak az az eljárása, hogy az alkalmazottakat terhelő járulóki részleteket azok levonása daczára a biztosító pénztárba nem szolgáltatják be, olyan visszaélésnek tekintendő, mely ellen az alkalmazottak szövetkezeti biztosításához fűződő érdekek szempontjából védekezni kell, a törvényjavaslat 189. §-ának c) pontjában erre az.esetre, a mennyiben a büntető törvények szerint súlyosabb beszámítás alá vonható cselekmény fenn nem forog, megfelelő büntetésről gondoskodik. Tekintettel azonban arra, hogy a törvényjavaslatnak az általa, követett szocziális biztositás terén nem lehet czólja az, hogy a munkaadók 43. §. Főrendi iromány. VI. 1906—1911. Sí