Főrendiházi irományok, 1906. V. kötet • 279-312. sz.

Irományszámok - 1906-281

60 281. szám. szintén alkalmazkodni tartozik azokhoz a kikötésekhez is, melyek az utczák­ban, köztereken és utakon elhelyezett pályarészek épitósi részletei tekinte­tében az illető utcza-, tér- és úttulajdonosokkal kötött vagy kötendő és a kereskedelemügyi m. kir. minister által jóváhagyandó területhasználati szer­ződésekben foglaltatnak. Az épitésre vonatkozó összes terveket, általában 2—2 példányban, az idegen vasutak állomásaihoz való csatlakozás részletterveit pedig 4—4 pél­dányban kell előzetes helybenhagyás végett a kereskedelemügyi ministerhez felterjeszteni. II. Alépítmény. A pálya alépítménye egy vágányra kószitendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 10°/oo-el állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán 50 méternél kisebb félátmérővel nem .szabad birniok. A vasút mindazon vonalrészeken, a hol az nem külön pályatesten vezet­tetik, az utak, utczák és közterek felszínébe fektetendő, s az ennek következtében szükségessé váló fekszini kiegyenlítések (sülyesztések és emelések) az illető utak, utczák és terek, illetve azok burkolatának megfelelő szabályozásával eszközlendők ; a mennyiben pedig a közigazgatási bejárás idejében egyes vonal­részek mentén tényleg megnyitott és használatban levő utczák vagy közle­kedési utak nem léteztek, kiköttetik, hogy az ilyen vonalszakaszokon a vasút pályaszine mindenütt az illetékes hatóságok által meghatározott, illetve még ezután meghatározandó utcza- vagy útszinbe lesz fektetendő. Megjegyeztetik, hogy későbbi utcza- vagy útrendezések esetén az engedélyes egyidejűleg a vasútvonal í'ekszinét szintén megfelelően megváltoztatni és a vasút egyéb tartozékainak netalán szükségos átalakításait is saját költségén foganato­sítani tartozik. Általában a pálya irány- és lejtési viszonyait a kivitel czéljaira kószi­tendő építési tervezetben sem szabad akként megválasztani, illetve oly képen megváltoztatni, hogy kedvezőtlenebbek legyenek azoknál, melyek a korábbi eljárások és tárgyalások, valamint a vasút költségelése és engedélyezése alapjául szolgált tervekben elfogadva, illetőleg megállapítva lettek. Külö­nösen mérvadó ezen kikötés az itt megszabott maximális lejtviszonyokra és minimális ívsugarakra nézve, melyek lényegesen más helyen ós nagyobb számban, illetve kiterjedésben, mint a fentebb említett eredeti tervekben előfordulnak, egyáltalán csak kivételes esetekben és ezekben is csak akkor csak annyiban lesznek alkalmazhatók, ha és a mennyibmi azt a keres­kedelemügyi ministei- az engedélyes előzetes kérvényére az ebben részletesen kifejtendő és kellőleg beigazolandó körülmények és viszonyok által teljesen megokoltnak s ennek folytan, valamint egyéb tekintetekből is megenged­hetőnek f<>L>;jn találni. A külön pályatest szabványos koronaszélessége, az alépítmény felszíné­ben, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve, legalább •J. G méter legyen. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek ós a vágány kibővi­ének megfelelően kiszélesítendő. A töltések — azok magasságához és anyagához képest -— bezárólag

Next

/
Thumbnails
Contents