Főrendiházi irományok, 1906. V. kötet • 279-312. sz.
Irományszámok - 1906-283
128 288. szám. mely utóbbit az engedélyes szintén a kereskedelemügyi minister elhatározása elé terjeszteni tartozik. Bárminő építési czélokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, ihYtve behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az épitési tőkéből beszerzendő üzleteszközöket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi minister előzetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, a mikor már használt járómüvek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetve sem vétel, sem bérlet utján egyáltalán nem kaphatók. VIII. Felszerelési, leltári és berendezési tárgyak és elhasználást anyagólt. A felszerelési, leltári és berendezési tárgyak az engedélyes részéről jóváhagyás végett bemutatandó részletes kimutatás alapján a kereskedelemügyi minister által megállapítandó mennyiségben, az elhasznalási anyagok pedig az első négy heti szükségletnek megfelelőleg lesznek az épitési tőkéből beszerzendők s az üzletnek rendelkezésre bocsátandók. IX. Jótállás. A különböző létesítményekhez használandó anyagok jó minőségére, nemkülönben az előállítandó összes munkák, építmények, gyártmányok stb. megfelelő és szilárd kivitelére nézve a m. kir. államvasutaknál érvényben levő feltétfüzetek és épületek leírásának, valamint a még egyébként fennálló szabályzatok és rendeletek határozmányai lesznek mérvadók és pedig abban az esetben is, ha az engedélyokirat ide vonatkozó szakasza alapján a kereskedelemügyi minister kivételesen netalán meg fogná engedni, hogy egyes anyagok, alkatrészek, gyártmányok vagy szállítmányok külföldről szereztessenek be. A sínek, váltók és keresztezések, valamint a sinkapcsolószerek kivételével mindazon munkákért, épilményekért, gyártmányokért és szállítmányokért, melyekre a m. kir. államvasutak feltétfüzeteiben bizonyos jótállás van megszabva, engedélyes a műszaki felülvizsgálat helyi szemléjének középidejétől számított legalább egy évig, ellenben a sinek, váltók és keresztezésekért az üzlet megnyitása napjától kezdve legalább három évig, a sinkapcsolószerekért pedig szintén az ület megnyitásától számi tolt legalább egy évig tartozik jótállani. Engedélyes tartozik továbbá az építési alapból fedezni, illetve megtéríteni a felépítménynek szintén az üzlet megnyitásától számított húsz napi fcntartásából, valamint az ehhez szükséges kavicsanyag beszerzéséből és beágyazásából felmerülő költségeket is, különösen megjegyeztetvén, hogy ezen húsz napi fentartáshoz a tartalék kavicsot nem szabad felhasználni. Budapesten, l'JO-k évi szeptember hó 12-én. Jlieronymi Károly s. h, kereskedelemügyi m. kir. minister, A hivatalos másolat hiteléül: JDencz Adolf s. k. t ministeri s. hiv. igazgató. (P. H.)