Főrendiházi irományok, 1906. IV. kötet • 252-278. sz.
Irományszámok - 1906-260
"2()0. szám. 53 Kereskedőknél és iparosoknál már az omlitett rendelet kibocsátását megelőzőleg is lehetséges volt bélyegzőkre megrendeléseket gyűjteni, miután a bélyegzők ezek üzletében, mint segédeszközök, azaz irodai, bolti és raktári berendezóstárgyak szerepelnek, a melyekre nézve az 1900. évi XXV. t.-cz. 1. S-a, illetve az annak életbeléptetése és végrehajtása tárgyában 1901. évi május hó lOén 27.483. szám alatt kibocsátott kereskedelemügyi ministeri rendelet 3. §-ának első bekezdése a megrendelések gyűjtését kifejezetten megengedi. A kereskedők ós iparosok mellett főképen az ügyvédi, közjegyzői ós műszaki irodák, valamint a hatósági hivatalok képezik a bélyegzőkészítő ipar termékeinek főfogyasztóit. Minthogy pedig kétségtelen, hogy az oly vésnöki munkák, a minők a ruggyanta-bélyegzők és festékes pecsótnyomók is, mindenkor csak a féllel történt előzetes megállapodás alapján készíthetők megfelelő módon és hogy ha a bélyegző készítőinek vagy megbízottjának nem áll módjában a megrendelő felekkel személyesen érintkezni, úgy az számottevő megrendeléseket nem kaphat és üzemét redukálni kénytelen; a bólyegzőkészitéssel gyárilag foglalkozó vésnök-ezégek törekvésének természetesen oda kellett irányulnia, hogy az 1900. évi XXV. t-cz.-nek a megrendelésgyüjtést korlátozó rendelkezései a bélyegzők tekintetében hatályon kivül helyeztessenek. Erősebben előtérbe lépett az erre irányuló törekvés azóta, hogy Ausztria* ban a bélyegzők a megrendelésgvüjtési tilalom alól az 1903. július hó 24-ón kiadott kormányrendelettel kivétettek és így lehetővé vált, hogy az ottani ipartelepek tömegesebb ós olcsóbb termelésre rendeztessenek be. Ezzel szemben a magyar korona országainak területén a bélyegzőkészítő ipar fejlődni és a széleskörű fogyasztással arányos nagyobb jelentőségre emelkedni nem tudott. Az 1900. évi népszámlálásnak, az azóta letelt idő alatt lényegesen aligha változott adatai szerint ugyanis a jelzett időpontban az egész állam területén 51 községben mindössze 104 vésnöki és bélyegkészitő ipari vállalat állott fenn, a melyek 26<> kereső egyént foglalkoztattak, 94-et ('málló iparüzői, 99-et (tizenhat éven aluli) inas és mindössze 67-et segédi minőségben. A végből tehát, hogy a belföld] bélyegkészitőknek legalább egy része nagyobb termelésre rendeztessék be és ezzel több munkás megélhetése legyen biztositva: hivatali elődöm — a kereskedelmi és iparkamarák meghallgatása után — a bélyegzőknek a megrendelósgyüjtési tilalom alól való kivételét határozta el Tette pedig .ezt annál inkább, mivel a szóban forgó kivétel engedélyezése következtében felszabaduló verseny csak nagyobb elenyésző csekély számú vállalat és kereső egyén kereseti viszonyait érinthetné egyáltalán s mivel ez az eshetőség som bir valószínűséggel, a mennyiben a nem helybeli bólyegzőgyárosok versenye előreláthatólag csakis ott fogna bekövetkezni, a hol számottevő szükséglet egyidßjü fedezésére kínálkozik alkalom, a, mire viszont a segéd nélkül vagy legfölebb egy-két segédmunkással dolgozó szakmabeli vidéki iparüzők különben is aligha volnának képesek. Midőn tehát hivatali elődöm konstatálva azt, hogy a bélyegzőknek a megrendelésgyüjtési tilalom alól való kivétele következtében esetleg keletkező versenyből a helyi iparra nagyobb hátrány nem káromolhat a bélyegzőkre (a festékes pecsétnyomókat is ideértve) a megrendelérgyüjtést megengedte: ezt az engedélyt — tekintettel a túlnyomórészt köz- és magánokiratoknál használt bélyegzőkkel elkövethető visszaélések lehető meggátlásához fűződő fontos közérdekre, — egyúttal feltótelekhez is fűzte, kikötvén, hogy:
