Főrendiházi irományok, 1906. III. kötet • 187-251. sz.

Irományszámok - 1906-202

42 202. szám. 2-ik melléklet a 202. számú irományhoz. Indokolás „az 1907. év első két hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról" szóló törvényjavaslathoz. Az 1907. évi állami költségvetési előirányzatra vonatkozó előterjesztése­met folyó évi október hó 12-ik napján nyújtottam be az országgyűlés kép­viselőházának. Habár a költségvetési előirányzat tárgyalása már jelentékenyen előre­haladt, mégis a tárgyalás befejezésére a tárgy fontosságához képest az év végéig aránylag már csak rövid idő áll rendelkezésre s igy tekintettel a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságok tárgyalásainak mene­tére is, alig lehet kilátás arra, hogy a szóban forgó előterjesztés még ez óv folyamán törvényerőre emelkedjék. Ezért oly czélból, hogy a közadók kivetésére és beszedésére, valamint a jövedékek kezelésére törvényes alap nyujtassék, s az állam összes szükség­letei a jövő 1907. évi január hó 1-étől fedezve legyenek, van szerencsém a jelen törvényjavaslatot tisztelettel bemutatni. A törvényjavaslat 1. §-a felhatalmazza a ministeriumot, hogy a magyar korona országaiban az adókra és állami jövedékekre vonatkozó összes jelenleg fennálló vagy ezentúl hozandó törvényeket azok időközben bekövetkezhető módositásainak figyelembe vételével az 19Ó7. óv első két hónapjában érvényben tarthassa s az ezek alapján befolyó adókból s egyéb jövedelmekből az állami kiadásokat fedezhesse. Ezekre az állami kiadásokra nézve a javaslat 2. §-a szerint az 1906. évi állami költségvetésről szóló 1906. évi IX. törvényczikk határozatai irány­adók. Minthogy azonban oly kiadások is felmerülhetnek, a melyek törvényes intézkedésen alapulnak, de számszerűen eddig még nincsenek megállapitva : arra is felhatalmazást kell kérnem, hogy ezek a kiadások is fedeztethessenek. Ugyancsak ennek a szakasznak rendelkezései szerint a javaslatban kért felhatalmazás alapján tett kiadások az 1907. évi állami költségvetés keretébe illesztendők. E költségvetésre vonatkozó törvény életbelépte napjával — a 3. §. értelmében — a felhatalmazás hatályát veszti. Budapest, 1906. deczember hó 12-én. Wekerle Sándor s. k., a pénzügy minist erium vezetésével megbízott M. liir. ministerelnök

Next

/
Thumbnails
Contents