Főrendiházi irományok, 1906. III. kötet • 187-251. sz.
Irományszámok - 1906-208
132 208. szám. Az ellenőrzés módozatait és terjedelmét a kereskedelemügyi ministeii rendeleti utón állapitja meg. 29. §. Azon vállalat, mely az ezen törvény 27. §-ának 3—7. pontjaiban foglalt rendelkezések bármelyike ellen vét, kétezer koronáig terjedhető rendbirsággal sújtható, mely birság a kivetést követőleg esedékes segélyrészletekből is visszatartható. Ezen birságok a 19. §-ban emiitett nyugdíjintézet javára számoltatnak el. Azon vállalattal szemben, mely a 27. §. 1. és 2. pontjaiban foglalt rendelkezések bármelyikét megszegi, vagy a mely a 27. §. 3—7. pontjaiban foglalt rendelkezések egyikét, annak daczára, hogy ezen §. első bekezdése alapján előzőleg már többször mint két izben birságolva volt, mégis megszegi, az ezen törvényben körülirt segélyek és kedvezmények újabb engedélyezése megtagadható és az ezen törvény alapján már korábban engedélyezett segélyek és kedvezmények további élvezete is ideiglenesen vagy véglegesen megvonható. A megtorló intézkedéseket a magyar királyi tengerészeti hatóság nozza meg, ennek határozatai ellen a vállalat 15 napon belül a kereskedelemügyi ministerhez felebbezhet, a ki a rendbirságok tekintetében végérvényesen dönt. A kereskedelemügyi ministernek a segélyek és kedvezmények megvonása tárgyában hozott döntése ellen a magyar királyi közigazgatási birósághoz intézendő panasznak van helye. 30. §. Az állami segélyek és egyéb kedvezmények igénybevételének módozatait, valamint az e tekintetben követendő eljárást a kereskedelemügyi minister a pénzügyministerrel egyetórtőleg rendeleti utón szabályozza. Arra nézve, hogy az ezen törvényben megállapított különböző segélyek igénybe vehet ésére nézve kikötött feltótelek fenforognak-e, a kereskedelemügyi minister határoz, ki a 20—24. §-okban biztositott kedvezmények megadását illetőleg a pénzügyministerrel egyetértőleg jár el. 31. §. Az 1893. évi XXII. t.-cz. hatályának tartama alatt beszerzett hajókra «énzve az 1893. évi XXII. t.-cz. alapján engedélyezett segélyek és kedvezmények az ugyanott meghatározott időtartamra ós korlátok között változatlanul érvényben maradnak. Az 1893. évi XXII. t.-cz. hatályának lejárta után ezen törvény életbelépéséig belajstromozott hajókra nézve az 1893. évi XXII. t.-cz. rendelkezései az egyes hajók belastromozásának időpontjáig visszaható erővel kiterjesztetnek. Az ezen £. előző két bekezdésében emiitett hajók tulajdonosainak mindazonáltal megengedtetik, hogy ezen hajóik járatsegélyeire nézve jövőre az 1893. évi XXII. t.-cz. helyett ezen uj törvény rendelkezéseinek alkalmazását kérhessék. Az idevonatkozó kérvények az ezen törvény életbelépésétől számi-