Főrendiházi irományok, 1906. II. kötet • 113-186. sz.

Irományszámok - 1906-157

IT)7. szám. 24í> f) Az országos bizottság nincs kötve a jury által megitólt díjak sor­rendjéhez és a kivitellel a díjazott pályaművek bármelyikének szerzőjót meg­, bizhatja. g) A jury ugyanazon az alapon alakitandó, mint a lefolyt pályázatnál. h) A jury megalakítása val, valamint az ezzel kapcsolatos további teen­dők elintézésével a végrehajtó bizottság újból megbizatik. A második pályázat ily értelemben kihirdettetvén, 1903. évi május 31-ikére kitűzött határidőig 25 pályamű érkezett be, a melyek ezúttal is a műcsarnokban és pedig a birálat ideje alatt a közönségtől elzárt termekben helyeztettek el. A birálatra hivatott jury ezzel az alkalommal is 12 tagból állt. A pályá­zati feltételek értelmében elnöke volt a végrehajtó-bizottság elnöke. Külföldi tagjai: az első pályázat elbirálásánál is részt vett Bartholdi Frederic August«' ós Bruno Schmitz György, mint uj tag pedig Charles van der Stappen ;i brüsszeli kir. szépművészeti akadémia tanára. Belföldi tagjai a következők voltak: Stróbl Alajos szobrász, mint a Magyar Országos Képzőművészeti tanács, — Kann Gyula műépitész, mint a Képzőművészeti társulat, — Czigler Győző műegyetemi tanár és műépitész, mint a Magyar mérnök- és épitészegylet,— Radisics Jenő ministeri tanácsos, az országos iparmű veszeti múzeumi igaz­gató, mint a Magyar iparművészeti társulat, — Kallós Ede szobrász, mint a Képzőművészek egyesülete és Lotz Károly festő, mint az Erzsébet-emlék végrehajtó-bizottság kiküldöttje, — Ujváry Ignácz festő és Bezerédi Gyula szob­rász, mint a pályázók választottjai. Ez a jury, mely működését 1903. június hó 8-án kezdte meg és azt, a pályaművek alapos megszemlélése ós beható eszmecsere után, nyolczadik ülésén fejezte be, ezúttal is negativ értelemben döntött. Egyhangúlag kimondta ugyanis, hogy a birálat tárgyává tett pályaművek közül egyetlenegy sem felel meg a pályázati hirdetmény ama követelményének, hogy »absolut műbecsű és kivitelre alkalmas« legyen, minélfogva a pályadíjak sem ad­hatók ki. Az elnök felszólítására a jury az emlékmű felállítása érdekében teendő további intézkedésekre vonatkozólag eszmecserébe bocsátkozván, ugyancsak egyhangúlag javaslatba hozta, hogy a kiírandó harmadik pályázat »szűkebb pályázat« természetével birjon, a következő módozatok mellett: a) Müveiben méltánylandó míwószi qualifikáczió mellett egészséges, fej­lesztésre alkalmas alapeszme érvényesül. Erre a szűkebb pályázatra meg­felelő kárpótlási összeg biztosításával első sorban ós egyenesen azoknak a pályaműveknek szerzői hivassanak fel, kiknek ós részükre jelen pályaműveik fejében egyenkint 6.000 K tiszteletdíj engedélyeztessék. b) A jury által a pályázati hirdetmény 13. pontjának alkalmazásával a a végrehaj tó-bizottság különös figyelmébe ajánlott pályaművek szerzői jogo­sítva legyenek eme szűkebb körű pályázaton saját költségükön szintén részt venni ; c) hasonlókép más figyelemreméltó művészek is, ha e végből jelentkez­nek, a szűkebb pályázathoz bocsáthatók legyenek. Ez a javaslat részben abban találja indokolását, hogy ily módon a hivatottságot nélkülöző versenyzők, kiket a jury kényszerítve volt a bírá­latból a jelen pályázatnál is igen nagy számban kirekeszteni, a pályázatból ki fognak záratni, másrészt okulva az utolsó pályázaton, melynél uj művészi erők nyomultak előtérbe, az igazán hivatottak részvételót lehetővé teszi. Főrendi iromány. Ií. 190(5—1911. 32

Next

/
Thumbnails
Contents