Főrendiházi irományok, 1906. II. kötet • 113-186. sz.
Irományszámok - 1906-130
130. szám. 173 tében még mindig mutatkozó hiány, vagyis 120.900 korona biztosítását engedélytkérő vállalta magára. A helyi érdekű vasút üzletének kezelését, az engedélyes, illetve jogutóda maga látná el. Egyebekben az engedélyezés feltételei megegyeznek a helyi érdekű vasutakkal szemben kiköttetni szokott építési, üzletberendezési és egyéb engedélyezési feltételekkel azon lényeges különbséggel azonban, hogy mint ezen már a vasút forgalmi és műszaki berendezésének ismertetése keretében fentebb előadni szerencsém volt, a tervezett helyi érdekű vasúton a személyforgalom bevezetése egyelőre nem terveztetik. A helyi érdekű vasút részére biztosítandó ezen kivételes kedvezmény, illetőleg mentesség azonban engedólyokiratilag ahhoz a feltételhez köttetnék, hogy a mennyiben a forgalmi viszonyokban beálló változás a vasúton a személyforgalom bevezetését tenné indokolttá, köteles lesz engedélyes a kereskedelemügyi minister rendeletére hetenként legalább három vonatnak vagy egyáltalán a rendes napi közlekedésnek bevezetése iránt intézkedni. Van szerencsém egyúttal bejelenteni, hogy a szóban levő vasúti összeköttetés mielőbbi létesítéséhez fűződő érdekekre való tekintettel, a ministertanácstól nyert felhatalmazás alapján tervező kórelmére az ideiglenes engedélyt megadni szándékozom ahhoz, hogy a vasút építési munkálatai a vasútra vonatkozó törvényjavaslat törvényerőre emelkedése s az engedélyokirat kiadása előtt engedélytkérő veszélyére és kárára, valamint a magánjogok sérelmének kizárásával megkezdethessenek. A tisztelettel előadottak alapján s annak felemlítése mellett, hogy a helyi érdekű vasút engedélytkérője : dr. Okolicsányi Zoltán, budapesti lakos, a 32.000 koronában megállapított engedélyezési biztosítékot letette s a vasút megépítésére feltétlen kötelezettséget vállalt, a vasút engedélyezésére vonatkozó törvényjavaslatot azzal a kéréssel van szerencsém a tisztelt Képviselőházhoz benyújtani, hogy azt tárgyalás alá venni s hasonló czélból a Főrendiházhoz is átküldeni méltóztassék. Budapest, 1906. június hó 8-án. Kossuth Ferencz s. k., kereskedelemügyi m, hir, minister.