Főrendiházi irományok, 1906. II. kötet • 113-186. sz.

Irományszámok - 1906-116-123

Ilii—123. szám. 99 Fiume—Pola—Trieszt és Budapesten át; Pécsről: Doboj— Sarajevo—Mostar— Pola és Fiúmén keresztül. Növendékek felvétele. • Az 1897. évi XXIII. t.-czikk által rendszeresített helyeknek az 1904/5-iki tanévre leendő betöltése czéljából az 1904. évi márczius, illetve május havá­ban pályázat hirdettetett. A kibocsátott pályázati hirdetmény nemcsak a törvényhatóságok útján a legszélesebb körben köztudomásra hozatott, hanem a vallás- és közoktatás­ügyi minister is felkéretett, hogy ezen hirdetményt középiskoláinkban tétesse közhirré. Az 1904/1905-iki tanévben betöltés alá kerülő alapítványokra bemutatási joggal biró magánfelek és hatóságok ezen jogok gyakorlására kellő időben szintén felhivattak. Az 1904. évi pályázat eredménye a következő volt: I. Ludovika Akadémia. A felveendő növendékek száma tekintettel arra, hogy a honvéd-főreál­iskola III évfolyamának elvégzése után a Ludovika Akadémiába legfeljebl 45 növendék fellépése volt várható, a törvényileg 100 főben megállapitott növendék-létszám kiegészítésére az 1904/5. taüévben 55-ben határoztatott meg Az 1904/1905-iki tanévre tehát a közvetlenül a polgári életből belépő 55 ifjú részére hirdettetett pályázat A díjmentes államköltséges helyek száma, tekintettel arra, hogy a tör vény értelmében betöltendő 25 díjmentes hely közül 20 a honvéd-főreáliskolát végzett s most a Ludovika Akadémiába fellépő növendékekkel, annak idejé­ben már betöltetett, a közvetlenül a polgári életből belépők részéi e 5-ben irányoztatott elő. Alapitványos hely ezúttal 26 állott rendelkezésre, melyek küzül azonban a gróf Csáky Petronella-féle alapitványos hely az erre kizárólag igényjogosult családtagok hiányában betölthető nem levén, az alapitványos helyek száma egygyel csökkent, minélfogva a 25 alapitványos ós 5 díjmentes helyen kivŰl még együttvéve 25 féldíj mentes és fizetéses hely volt betöltendő. A pályázatok száma a következő volt : díjmentes államköltséges helyre 74 féldíjmentes » » 25 fizetéses helyre 7 Összesen . . . ÍÖ6 ifjú. A beérkezett pályázati kérvények átvizsgáltatván az igónyjogosultság sorrendje szerint a legjobban minősitett pályázók közül. díjmentes államköltségen helyre ..... 5 féldíj mentes * .... 18 ifjú hozatott legfelsőbb helyen javaslatba, fizetéses helyre általam 7 ííjú jelöltetett ki, alapitványos helyre pedig 25 ifjú mutattatott be első sorban. • 13*

Next

/
Thumbnails
Contents