Főrendiházi irományok, 1906. I. kötet • 1-112. sz.

Irományszámok - 1906-4

10 4. szám. A bizottság tárgyalta ezután gróf Török József joga feléledésének elisme­rését és királyi levelének kieszközlését szorgalmazó kérvényét; miután a felmu­tatott okmányok szerint 1903. évi június hó 22-én özv. Inkey Lászlóné szül. Bittó Ágnessel házassági frigyre lépett s a nagykanizsai kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság által kiállított három rendbeli telekkönyvi kivonatok szerint hitvese Szent-Jakab község 49., Nagyrécse község 19. és 21. tjk. sz. a. telek­könyvezett oly földbirtokok telekkönyvi tulajdonosa és haszonélvezője, a melyek után a zalaegerszegi kir. pénzügyigazgató által hitelesitett adóbizonylat szerint 6.774 K 70 fillért = 3.387 frt 35 krt fizet egyenes föld- és házosztályadó czímén az állam pénztárába évenkint. Ezek folytán a bizottság tiszteletteljesen javasolja a nagyméltóságú főrendiháznak hogy folyamodó vagyoni képesítését az 1885. évi VII. t,-cz. 2. §-a b) pontja alapján elismerni, nevét a főrendek jegyzékébe felvétetni s a szorgalmazott királyi levél kieszközlésére a ház elnökségét fel­kérni s egyidejűleg a jog gyakorlatára vonatkozólag kimondani méltóztassék, hogy az az 1885. évi VII. t.-czikk 3. §-a értelmében csak a II. ülésszak kezdetétől kezdve válik actuálissá. A bizottság tárgyalt*, ezután herczeg Odescalchi Jenő Zoard vagyoni képe­sítésének elismerését és királyi levelének kieszközlését szorgalmazó kérvényét; a felmutatott okmányokból meggyőződött, hogy folyamodó 1876. évi október hó 9-én születvén, a törvényes teljes kort már meghaladta s hogy 1903. évi novem-* ber hó 19-én Lónyay Palma Eleonóra Vilma grófnővel házassági frigyre lépett s hogy az ungvári kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság által kiállított telek­könyvi kivonat szorint Antalócz község határában fekvő és 1 tjk. szám alatt telekkönyvezett. földbirtok telekkönyvi tulajdonosa és haszonélvezője, továbbá a nyíregyházi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság által kiállított három rend­beli telekjegyzőkönyvi kivonattal igazoltatik, hogy a vele egy háztartásban élő hitvese Nagyhalász község 1 tjk.; Ibrány község határában 126 és Paszab köz­ség 72 tjk. szám alatt felvett oly földbirtokok telekkönyvi tulajdonosa és haszon­élvezője, a melyek után folyamodó az ungvári m. kir. pénzügyigazgató által hite­lesitett adóbizonylat szerint 1.166 K 78 fillért, hitvese pedig a nyíregyházi m. kir. pénzügyigazgató által hitelesitett adóbizonylat szerint 6.433 K 33 fillért s így összesen 7.600 K 11 fillért = 3.800 frt 5*5 krt fizetnek évenkint egyenes föld- és házosztályadó czímén az állam pénztárába; ezek alapján a bizottság folyamodó vagyoni képe­sítésének elismerését az 1885 : VII t.-cz. 2. §-a b) pontja értelmében, nevének a főrendek jegyzékébe való felvételét s a szorgalmazott királyi levél kieszközlé­sét a nagyméltóságú főrendiháznak ajánlja. A bizottság tárgyalván gróf Esterházy Móricz csákvári földbirtokos vagyoni képesítésének elismerését és királyi levelének kieszközlését szorgalmazó kérvé­nyét, miután a felmutatott okmányokból meggyőződött arról, hogy folyamodó 1881. évi április hó 29-én születvén, a törvényes teljes kort már meghaladta, továbbá, hogy a nagyigmándi királyi járásbíróság mint telekkönyvi hatóság által kiállított telekjegyzőkönyvi kivonat szerint Császár (Komárom megyei) község határában fekvő 43. szám alatt telekkönyvezett oly földbirtok élethossziglani haszonélvezője, a mely után a komáromi kir. pénzügyigazgató által hitelesitett adó­bizonylat, illetőleg kataszteri birtokiv szerint 6.707 K 30 fillért = 3.353 frt 65 krt fizet évenkint egyenes föld- és házosztályadó czímén az állam pénztárába. Ezek folytán a bizottság tisztelettel javasolja, méltóztassék folyamodó vagyoni képesi­tését az 1885. évi VII. t.-czikk °2. § a b) pontja értelmében elismerni, nevének a főrendek jegyzékébe való felvételét elrendelni s a szorgalmazott királyi levél kieszközlésére a ház elnökségét felkérni.

Next

/
Thumbnails
Contents