Főrendiházi irományok, 1901. XVII. kötet • 505-550. sz.
Irományszámok - 1901-513
$6 513. szám. A bor után fontosság tekintetében a narancs és czitrom következik, mely árukból behozatalunk az utolsó három évben évenkint jóval meghaladja a 2 millió koronát. Az a körülmény azonban, hogy a narancsot és ezitromot oly időszakban hozzuk be, mikor a hazai gyümölcs már alig van piaczon, ennek a behozatalnak hátrányos hatását lényegesen enyhíti s a behozatal egészben véve sem oly nagy mennyiségű, hogy a hazai gyümölcstermelést érezhetően veszélyeztetné. Ugyanezt mondhatni a fris főzelék és fris gyümölcs behozataláról is, melynek túlnyomó része a kora tavaszi hónapokra, vagyis oly időszakra esik, a mikor hazai termés még nem kerül piaczra. Az utóbb emiitett két czikk behozatala egyébként sem nagy értékű: fris főzelékből a legnagyobb behozatalt felmutató 1903. évben is mindössze 520.000 korona értékű volt a behozatalunk, fris gyümölcsből pedig 1901-ben, a mikor a behozatal legerősebb volt, 428 ezer korona értékű. A felsorolt áruk körülbelül ki is merítik azon czikkek sorozatát, melyek behozatalánál hazai termelésünk kisebb-nagyobb mértékben érdekelve van ; a többi fontosabb behozatali czikkek többnyire oly áruk, melyek nálunk vagy egyáltalában nem, vagy csak csekélyebb mértékben termeltetnek, továbbá- a melyek ipari termelésünknél felhasználtatnak. Viszont az olasz piaczon oly czikkeink nyernek elhelyezést, melyekben a hazai termelés fejlett és versenyképes. Legfontosabb kiviteli czikkûnket a lovak képezik, melyekből 1901-ben és 1903-ban évenkint 6 millió koronát, sőt 1902-ben 8 millió koronát jóval meghaladó kivitelünk volt Olaszországba. Fürészelt kemény- és puhafaárúkból, valamint babból, nyers selyemből és selyemgubóból szintén jelentékeny kivitelünk van Olaszországba. Fontosabb kiviteli czikkeink még újabban a villamos motorok, melyeknek egyik hazai nagy iparvállalatunk szerzett piaczot Olaszországban, továbbá az ásványvíz, papirosanyag stb. A közös vámterületnek Olaszországgal való forgalmában az utolsó három évben a következő táblázatban feltüntetett árak voltak a legfontosabbak. E táblázatban az elfogadott gyakorlathoz képest a közös vámterületnek Olaszországból való behozatali adatai a közös vámterület statisztikája, a kivitel adatai pedig az olasz beviteli statisztika szerint vannak összeállítva. Az osztrák-magyar vámterületre Olaszországból a következő árúk hozattak be a legnagyobb mennyiségben: A vámterület behozatala Olaszországból: Az árú megnevezése 1901-ben 1902-ben 1903-ban Az árú megnevezése értél £ ezer korona kban 13.847 15.594 27.806 11.471 13.460 13.044 12.575 12.793 10.847 4.175 4.270 4.927 3.720 3.230 4.018 Finom főzelék, fris 3.542 3.573 3.773 2.942 3.736 3.670 - 1.781 2.216 2.490