Főrendiházi irományok, 1901. XVI. kötet • 458-504. sz.

Irományszámok - 1901-460

V 200 460. szám. A berendezések felügyeletét és ellenőrzését az egyesitett vasutvonalak területére illetékes posta- és távirdaigazgatóság gyakorolja. Az e czélból kiküldött tisztviselőknek jogában áll a berendezések állomásain az ellen­őrzést az általa czélszerünek tartott módon bármikor gyakorolni és enge­délyes részvénytársaság köteles a kivánt segéd kezest és felvilágosításokat megadni. 17. §. Mihelyt a polgári vagy katonai forgalom az egyesitett vasútvonalakon any nyira növekedett, hogy az éjjeli szolgálat és gyorsabb forgalom berendezése a kereskedelemügyi magyar kir. minister egyoldalú megitélése szerint kívána­tosnak vagy szükségesnek mutatkozandó az engedélyes részvénytársaság köteles lesz saját költségén mindazon berendezéseket eszközölni és mind­azon biztonsági intézkedéseket megtenni, melyek a fennálló szabályok és utasítások szerint szükségesek és illetőleg, a melyek a kereskedelemügyi magyar kir. minister részéről, hivatkozással azon szabályokra, követeltetni fognak. A mennyiben azonban a katonai forgalom érdekében az engedélyezés alkalmával alapul vett teljesítési képesség határán túlmenő berendezések kívántatnának, ezek csak engedélyes részvénytársaság hozzájárulásával lesz­nek érvényesíthetők. Mihelyt az egyesitett vasutvonalakon az évi elegybevétel kilométeren­kint 28.000 koronát elér, köteles engedélyes részvénytársaság minden kár­talanítás nélkül az egyesitett vasutvonalakon a kereskedelemügyi magyar kir. minister rendeletére vagy a második vágányt kiépíteni, vagy pedig azokat elsőrangú főpályává átépíteni. Ezen kötelezettség teljesítése azonban engedélyes részvénytársaságtól csak 1967. évi július hó 31-éig követelhető. 18. §. Az engedélyes részvénytársaság köteles az egy esi tett vasutvonalak üzle­téről a számadásokat az érvényben álló számlázási minta szerint vezetni és a lezárt üzleti számlát a vagyon-mérleg, nyereség- és veszteségszámlával együtt legkésőbb a számadási évet követő május hó végéig a kereskedelem­ügyi magyar kir. ministerhez bemutatni. Köteles továbbá az engedélyes részvénytársaság a forgalom és üzlet eredményeit részletesen kitüntető évi jelentést szerkeszteni s közhírré tenni s mindennemű a felügyeleti hatóságok által kivánt statisztikai adatot beszol­gáltatni. 19. §. . Engedélyes részvénytársaság alaptőkéjének és az ennek beszerzése czél­jából kibocsátandó czímleteknek, ezek arányának, árfolyamának, úgyszintén az alaptőke törlesztési módozatainak megállapítására nézve, az 1888. évi IV. t.-cz. 10. §-ában foglalt határozmányok figyelemben tartása mellett, a keres­kedelemügyi m. kir. ministerrel egyetértő jóváhagyása szükséges. A pálya tiszta jövedelméből mindenekelőtt az elsőbbségi részyényéknek

Next

/
Thumbnails
Contents