Főrendiházi irományok, 1901. XIV. kötet • 424-455. sz.
Irományszámok - 1901-432
52 , 432. szám. szab egyrészt a pénzügyi szempont, minthogy bizonyos, hogy az árnak eme tetemes leszállítása daczára sem fog a fogyasztás legalább a közel jövőben oly arányban emelkedni, hogy a kincstárnak a marhasó darusításából származó jelenlegi jövedelme mindenkép biztosítottnak mutatkozhatnék, másrészt pedig a sójövedékröl szóló 1868 : XI. t.-cz. 1. §-a, melynek elvi rendelkezéseiből kifolyólag a marhasó ára a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok pénzügyi kormányával egyetértőleg volt megállapítandó, minek megfelelőleg azt osztrák pénztigyminister hasonló értelmű törvényjavaslatot is fog legközelebb az osztrák birodalmi tanács elé terjeszteni. A törvényjavaslat 2. §-a az 1897 : I. t.-cz. 3. és 4. §-ainak hatályon kivül helyezése által a marhasó elárusitása és megszerzése körül divott, de az eddigi tapasztalatok által nem igazolható szigorú alakiságok megszüntetését czélozza, ezenkívül azonban hatályon kivül helyezi az 1897:1. t.-cz. 1. §-ának azt a rendelkezését is, a mely szerint »másnak, mint a kincstárnak, nincs megengedve marhasót előállitani«. Ennek a rendelkezésnek hatályon kivül helyezése azért szükséges, mert a gazdaközönség többször hangoztatott óhajának megfelelőleg az ez iránt folyó kísérletek sikeres eredménye esetére szándékomban van a marhasót sajtolt alakban, mint úgynevezett nyalósót is forgalomba bocsátani és a mennyiben a marhasó ily formában a magánvállalkozás utján esetleg gazdaságosabban lenne előállítható, a dolog természetéből folyólag az amúgy is a marhasó vevőire áthárítandó sajtolási költségek lehető apasztása czéljából nem zárkóznám el attól, hogy a kincstár által megbízott magánvállalkozók is teljesíthessék. Bővebb magyarázatot sem igényel, hogy a kincstár érdekeinek szemmel tartásával úgy a marhasónak ezt az előállítását, mint forgalomba bocsátását teljesen szabályozatlanul nem hagyhatjuk. A törvényjavaslat 2. §-a erre vonatkozólag minden közelebbi útmutatás nélkül a rendeleti útra utal, de úgy az 1897:1. t.-cz. 3. és 4. §-ainak hatályon kivül helyezése, mint a fentebbiekben kifejtettek után nem maradhat fenn kétely az iránt, hogy az eljárás minden formaságtól és zaklatástól menten a gyakorlati követelményekhez fog simulni. A törvényjavaslat 3. §-a mint végrehajtási záradék különös indokolást nem igényel. Budapesten, 1902. évi deczember hó 18-án. Lukács László s. k. magy. Mr. pénzügy minister.
