Főrendiházi irományok, 1901. XIII. kötet • 370-423. sz.
Irományszámok - 1901-409
409. szám. 303 dányban a kereskedelemügyi m. kir. minister elé, hogy azok a kivitelre alább megállapított határidőre való tekintette], a minister által a kellő időre megvizsgálhatók és jóváhagyhatok legyenek. À késedelem következményei egyedül az engedélyest terhelik. A kereskedelemügyi m. kir, minister a jelen engedélyokiratban, az ennek kiegészítő részét képező építési feltételekben, vagy az engedélyezési tárgyalásról 1902. évi január hó 31-én és folytatólag február hó 4-én felvett jegyzőkönyvben foglalt határozatokra a már megtartott, illetőleg még foganatosítandó közigazgatási bejárások alkalmával megállapítandó feltételekre és megállapításokra, úgyszintén az üzlet biztonságának követelményeire való tekintettel, az előterjesztett terveket átvizsgáltatja, és a mennyiben az érintett szempontokból észrevétel fel nem merülne, a terveket jóváhagyja, és ha egyéb törvényes rendelkezéseknek is elég tétetett, az építési engedélyt, harmadik személyeknek az 1881. évi XLI. t.-ez. szerinti jogaiknak érintetlenül hagyása mellett, megadja. Az engedélyes minden kárpótlási vagy egyéb igény kizárásával köteles a kereskedelemügyi m. kir. minister által a pálya épitése közben vagy bármikor azután is, a fent érintett tekintetekből s alapon kívánt és bár az előzetesen jóváhagyott tervektől eltérő módosításokat és kiegészítéseket is, foganatosítani. Ellenben az engedélyes az általa a kereskedelemügyi m. kir. minister részéről már jóváhagyott terveknek bármily tekintetből kívánt megváltoztatásához a nevezett minister engedélyét mindenkor előzetesen kieszközölni tartozik. A pálya építését engedélyes az engedélyokirat keltétől számított l^a év alatt befejezni és a pályát a közforgalomnak átadni tartozik. 5. §. A vasút épitése és üzlete czéljaira a kisajátítási jog az 1881. évi XLÏ. t.-cz. értelmében ezennel engedélyeztetik. Engedélyes a kisajátítási és kártalanítási ügyeket még az építés közben, — mindenesetre azonban a pálya közforgalomba helyezése előtt, véglegesen lebonyolítani és ezt a műszaki felülvizsgálat alkalmával a jelen engedélyokirat 10. §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt igazolni tartozik. 6. §. A m. kir. államvasutak hódmezővásárhelyi és nagyszentmiklósi állomásaihoz, továbbá az aradi és csanádi egyesült vasutak Apátfalva állomásához való csatlakozás, az ennek folytán szükséges új építkezések és átalakítások eszközlése, valamint a csatlakozási állomásoknak közös használata, végül a helyi érdekű vasútnak az aradi és csanádi egyesült vasutak részvénytársaság arad szegedi vonalába való beágazása, úgyszintén a most említett részvénytársaság vonalának a beágazási ponttól az apátfalvai állomásig terjedő együttes (péage) használata irtánt engedélyes a m. kir. államvasutak igazgatóságával, illetve az aradi és csanádi egyesült vasutak részvénytársasággal, a kereskedelemügyi m. kir. minister előző jóváhagyásának fentartása mellett, egyezségre lépni köteles. Az aradi és csanádi egyesült vasutak részvénytársasággal létesítendő megállapodások a m. kir. államvasutak igazgatóságával egyetértőleg tárgyalandók. A csatlakozás, illetve közös használatra való berendezés folytán a csatlakozási közös állomásokon szükségessé váló új építkezések és átalakítások költségeit engedélyes az új épitési tőkéből fedezni tartozik.