Főrendiházi irományok, 1901. XII. kötet • 245-369. sz.

Irományszámok - 1901-314

314. szám. 103 tervezett gazdaságilag indokolható s Oroszországgal szemben megjavult viszonyok folytán katonailag is kevésbbé sürgős vasúti vonalak. írjon fel Tolna vármegye a fővárossal és dunamenti törvényhatóságokkal egyetemben a magas kormány és az országgyűlés mindkét házához az iránt, hogy a Kelettel, illetve a Horvátország és Boszniával való kapcsolatunk érdeké­ben, illetve az adriai import ellensúlyozására okvetlenül szükséges legrövidebb vasúti és vizi összeköttetést, a báttaszék—mohács—baranyavár—eszéki vasúti szakasz és a vukovár—samáczi Duna—Dráva—Száva csatorna által létesitése és a beruházási kölcsönbe felvett közgazdasági alkotások közé besorozza. Minthogy pedig a dunai forgalom ezen okvetlen szükséges keleti fejlesztésén kivül a Duna-forgalom eddigi pangásának megszűnése s nyugoti exportunk fej­lődése csak úgy várható, ha Bajorország a Duna Passau fölötti hajózható részét, mely eddig a Duna internationális jellegének semmibe vételével s saját érdekei­nek szűkkeblű félreértésével — a passaui hiddal — a szabadhajózás elől elzárt — a szabad hajózás részére megnyitja, — irjon fel egyúttal Toln i vár­megye az érdekelt dunamenti megyék és városokkal egyetemben a magas kor­mány és az országgyűléshez az iránt, hogy akár diplomatiai úton direkt, akár a nemzetközi Duna-bizottságban képviselt hatalmakkal egyetértve, Bajorországot a Passau fölötti szabadhajózás eddigi szerződés elleni korlátozásának megszünteté­sére szorítsa. Véghatározat. Az állandó választmány javaslatára a törvényhatósági bizottság az inditványt egész terjedelmében magáévá teszi és elhatározza, hogy annak érvényre jutta­tása érdekében a m. kir. kormányhoz és az országgyűlés mindkét házához fel­írván, annak támogatása iránt nemcsak a dunántúli vármegyéket, de az ország összes törvényhatóságait megkeresi, mert úgy a felső dunai szabadhajózás, mint az inditványban jelzett viziút és vasúti összeköttetés létesítése, forgalmi kihatását és jelentőségét tekintve, általános országos érdekek kielégítésére szolgál. Kelt Tolna vármegye törvényhatósági bizottságának 1903. évi október hó 24-én tartott rendes közgyűléséből. A törvényhatóság nevében: Az alispán távollétében: (P. H.) Simontsits Elemér &. k. } főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents