Főrendiházi irományok, 1901. V. kötet • 243-244. sz.

Irományszámok - 1901-243

83 //. melléklet* A vám- és kereskedelmi szövetség* XXL czikkére vonatkozó végrehajtási módozatok. Az állatoknak, állati nyersterményeknek és ragályfogó tárgyaknak, az állategészség-rendőri szabályzatok megtartása mellett lebonyolított kölcsönös forgalma a közös vámterületen belül másféle korlátozás alá nem esik, e szerint tehát az egyik állam járványmentes területeiről származó egészséges állatok a másik állam területére akadálytalanul bevihetők. Annak igazolása czéljából, hogy az állatok származási helye járvány­mentes, a szállítmányokat hatóságilag kiállított származási és egészségi bizo­nyítványokkal kell ellátni, melyek igazolják, hogy a származás helyén és a szomszédos községekben — illetve a határos községi kerületekben — az elszállítást megelőzött 40 napon belül olyan ragadós betegség nem uralko­dott, melyre nézve fennáll a bejelentés igazolása, és a mely a bizonyít­ványokon leirt állatfajra átragad. Oly községek, melyek 350 négyzetkilométernél nagyobb határral birnak, fekvésükhöz és az ezzel kapcsolatos állategészségügy-rendőri biztosítékok mérvéhez képest esetleg kisebb állategészségügyi kerületekre is feloszthatók. Ilyen kisebb kerületi beosztások érvényesítésének lehetőségét, valamint ezen területek természetes határait a szerződő felek esetről-esetre fogják .meg­állapítani. , Az ilyen fölosztás azonban, a ragadós tüdőlobot illetőleg nem ér­vényes. A származási és egészségi igazolványok nyolcz napig érvényesek. Ha az állatok szállítása vasúton vagy hajón történik, az állagokat a berakás előtt az állam által alkalmazott, vagy az állami hatóság által erre külön felhatalmazott állatorvosnak kell megvizsgálnia. Ezen vizsgálat ered­ménye az igazolványra reá vezetendő. Friss hússzállitmányoknak oly bizonyítványokkal kell ellátva lenniök, melyek igazolják, hogy az illető állatokat hatósági állatorvos élő állapot­ban és a levágás után szabályszerűen megvizsgálta és egészségeseknek találta. Ha a keleti marhavész az egyik állam területén fellép, a másik állam kormányának jogában áll a kérődző állatok, sertések, állati nyerstermények és ragályfogó tárgyak behozatalát a betegség teljes megszűntéig korlátozni vagy megtiltani. Ha az egyik állam területéről a ragadós tüdőlob, a ragadós száj- és körömfájás, a sertésvész vagy más, ugyanoly mértékben veszedelmes beteg­ii*

Next

/
Thumbnails
Contents