Főrendiházi irományok, 1901. V. kötet • 243-244. sz.

Irományszámok - 1901-243

J. melléklet. 63 A vám- és kereskedelmi szövetség szövegének szembeállítása az 1898. évi vámszövetségi tervezet szövegével. üj szöveg: 1898, évi tervezet: n Ï. czikk. I. czikk. Mindkét fél államterülete e szövet­ség idejére és annak értelmében egy vám- és kereskedelmi területet képez, melyet egy közös vámhatár vesz körül. Ennek következtében a szövetség ideje alatt a két fél egyikének sem lesz joga azon forgalmi tárgyakra, melyek az egyik fél államterületéből a másik fél adóterületére vitetnek, bárminemű beviteli, kiviteli vagy átviteli vámilletéket vetni és a végből közbenső vámvonalat állítani. Bárminemű és bárki részére szedett belső adókkal az egyik fél a másik fél adatterületéből bevitt czikkeket csak oly mérvben terhelheti, a milyenben ily adókkal saját államterülete hasonló iparkészitményeit vagy termékeit terheli. E közös vámterületből ki vannak zárva Fiume és Trieszt szabadterületei az illető törvényczikkekben és külön megállapodásokban megjelölt terjede­lemben. A vámjöiedéM bevételek felhasználá­sára vonatkozólag ezen szövetség tartamára az 1887. évi XX1IL törvénycsikk 1. §~a 2. bekezdésének az 1899. évi XXX. tör­vénycsikkel fentartott határozmánya marad érvényben azzal, hogy a vámjövedék tiszta bevételének megállapitása czéljából ezen szövetség életbeléptének napjától kezdve a magyar korona országai 1,6'00.000 korona Mindkét fél államterülete e szövet­ség idejére és annak értelmében egy vám- és kereskedelmi területet képez, melyet egy közös vámhatár vesz körül. Ennek következtében a szövetség ideje alatt a két fél egyikének sem lesz joga azon forgalmi tárgyakra, melyek az egyik fél területéből a másik fél területére vitetnek, bárminemű beviteli, kiviteli vagy átviteli vámilletéket vetni és a végből közbenső vámvonalat állítani. Bárminemű és bárki részére szedett belső adókkal az egyik fél a másik fél területéből bevitt czikkeket Csak oly mérvben terhelheti, a milyenbe ily adókkal saját területe hasonló ipar­készitményeit vagy termékeit terheli. E közös vámhatárból ki vannak zárva Fiume és Trieszt szabadterületei az illető törvényczikkekben és külön megállapodásokban megjelölt terjede­lemben.

Next

/
Thumbnails
Contents