Főrendiházi irományok, 1901. III. kötet • 123-164. sz.
Irományszámok - 1901-157
157. szám. 239 helyeket akként elrendezni és az anyaglerakást olyképen eszközölni, hogy az által a pályának hóval vagy futóhomokkal való befuvása előidéztessék vagy fokoztassék. Az anyagárkok és egyéb anyagnyerési helyek mindenütt ott, a hol az lehetségesnek és szükségesnek fog találtatni, megfelelő mérvben és módon viztelenítendők lesznek — olyképen azonban, hogy a vizlevezetés módja és a folytonosságának biztosítására előállítandó munkák és művek által káros vizfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0*8 m. széles padka hagyandó, és ugyanily szélesnek kell lennie a kisajátítási védszalagnak isSzálas- vagy csemete-erdőket átmetsző vagy érintő pályarészek mentén azon Yédszaiagok, a melyeken biztonsági tekintetekből az erdő kiirtandó, az elhatárolási szabályzatban előirt szélességben beváltandók, illetve kisajátitandók és mint pályatulajdon elhatárolandók. Ezen beváltás, illetve kisajátitás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védszalagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvényesen kiállított és a központi telekkönyvben a vasút javára bekebelezendő szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek be, a melyek értelmében a védszalagok területének be nem ültetése, illetve be nem fásitása örök időkre biztosíttatik. Gsuszamlások vagy más természetű deformatiók meggátlása, illetve elháritása és megszüntetése czéljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintézkedések, valamint a szükséges vizmentesitési és biztosítási munkák alkalmazandók. Ár-, illetve belvizteröleteken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább Oso méterrel a legmagasabb ár-, illetve a belvizállás felett lesz tartandó, és úgy ilyen helyeken, valamint általában mindenütt olt, a hol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és tartozékainak lejtői a szükséghez képest biztositandók. A hó- vagy futóhomok-befuvásnak különösen és nagyobb mértékben kitett vonalrészeken a befuvás meggátlására szükségeseknek mutatkozó munkák és egyéb védő intézkedések a pálya épitése közben vagy műszaki felülvizsgálatánál, esetleg pedig a műszaki pótfelülvizsgálat, vagy későbbi tapasztalatok eredménye alapján fognak megállapittatni és az épitési tőke terhére elrendeltetni. A műtárgyak hordszerkezeteinek alsó éle és a legnagyobb ár-, illetve belvizek szine között — : az érintett vizfolyások vagy belvizek természetéhez és fontosságához, valamint a különböző műtárgyak nagyságához és a még egyébként figyelembe jövő viszonyokhoz és körülményekhez képest — átereszeknél és kisebb hidaknál 0*5 — l-o m. nagyobb hidaknál pedig l*o—1*5 méter nyilt magasság maradjon. Mindazon helyeken, hol a pálya folyókat, patakokat vagy egyéb vízfolyásokat megközelít, a partok leválás és kimosás ellen kellően biztositandók. Folyók-, patakok- és v egyéb vízfolyásoknak az áthidalásokhoz csatlakozó, valamint a vasút által megközelített egyéb részei is — a vizlefolyási és helyi viszonyok, nemkülönben a biztonsági követelmények figyelembevételével megállapítandó szükséghez képest — a pálya egyik vagy másik, esetleg mind a két oldalán megfelelő hosszban, irányban és módon szabályozandók, valamint a szükséges biztosítási és védművekkel látandók el. Egyben megállapíttatik, hogy mindazon esetekben, a midőn a pályatengelyre merőlegesen álló műtárgyaknak előállítása csak az áthidalandó vizfolyások vagy utak oly mérvű és irányú áthelyezésével, illetve szabályozásával volna lehetséges, mely a vízlefolyásra, illetve közlekedésre, vagy más tekintetben, zavarólag és károsan hathatna, álta-