Főrendiházi irományok, 1901. I. kötet • 1-84. sz.
Irományszámok - 1901-54
54. szám. 103 2-ik melléklet az Sé* számú irományhoz* Indokolás, „az 1902. évben kiállítandó ujonczok megajánlása tárgyában" benyújtott törvényjavaslathoz. A közös hadsereg és haditengerészet, valamint a honvédség fentartására szükséges évenkénti ujonczjutalókoknak tényleges kiállitása a véderőről szóló 1889. évi VI. törvényczikk 14. §-ának utolsó bekezdése értelmében, — mely szakasz egyéb rendelkezéseinek az 1902. év végéig leendő ujabb kiterjesztése és fentartása iránt megelőzőleg már külön törvényjavaslatot terjesztettem be, — csak akkor történhetik meg, ha ezen jutalékokat a törvényhozás azon évre már megszavazta. Ezen jutalékoknak a törvényhozás által az 1902. évre való megszavazását czélozza tehát jelen törvényjavaslat. A törvényjavaslat 1. §-ában a közös ha'dsereg és haditengerészet fentartására szükséges és a magyar korona országaiból kiállitajidó évi ujonczjutalék 43.889 főben, a honvédség ujonczjutaléka pedig 12.500 főben vétetett fel, mint a mely mennyiségben azokat a fentebb idézett törvényszakasznak az 1893. évi I. törvényczikk 1. §-a által módosított ós az 1899. évi II., 1900. évi L, illetőleg az 1901. évi I. törvényczikk által fen tartott harmadik bekezdése, illetőleg ugyanannak utolsóelőtti bekezdése megállapította; s ezen szakaszban foglaltatik a rendelkezés azon póttartalékosok kiállitása mint is, a kik a közös hadsereg ós a honvédség ujonczjutalékának teljes fedezése után az idézett törvényczikk 15. §-ához képest, mint »fölös számmal besorozottak« a póttartalékba osztandók be. A törvényjavaslat 2. §-ába az ujonczállitás időszaka, valamint az 1902, évi ujonczjutalékok kiállitása czéljából a jövő évi ujonczállitásra felhívandó állitáskötelesek korosztályai, ugyancsak az idézett törvényczikk 37., illetőleg 38 ik szakaszaihoz képest vétettek fel. Ezen törvényjavaslatot tehát, — a mely a fentebbiek szerint egészen a véderőről szóló 1889. évi VI. törvényczikk rendelkezésein alapul, — azon reményben és feltevésben, miszerint a most emiitett törvény 14. §-ában fog-