Főrendiházi irományok, 1896. XXIV. kötet • 1003-1035. sz.

Irományszámok - 1896-1008

286 1008. szám. kivétel nélkül indítványozták, a közigazgatás bizonyos fejlettebb állapota mellett az eljárás egyik sarkalatos szabályául tekinthető. A javasolt korlátozás jogosultsága mellett szól az a. tapasztalat is, hogy közönségünk körében olyan esetekben is nagy hajlandóság mutatkozik a felebbezésekre, midőn a sérelem alaptalansága nyilvánvaló, ugy, hogy az ügyeknek mesterséges elhúzása s befejezésüknek minden áron való megakadályozása sűrűn tapasztalható. E jelenség kapcsolatban áll azzal a másik hajlandósággal, mely a hatóságok eljárásában igen könnyen lát sérelmet s melynek kifejlődését talán történeti okok is előmozditották. Akkor, midőn a túlságos felebbezési hajlamnak korlátokat szabunk, nemcsak az ügyek lefolyását gyorsítjuk s megmentjük a hatóságokat számos alaptalan felebbezéstől, de nem egyszer maguknak a feleknek is érdekében járunk el kik — félreismerve saját érdeküket — ügyüknek alap s czél nélkül való folytatására sokszor hasztalan munkát és költséget fordítanak. A mi a javasolt korlátozásnak a gyakorlatban való hatását, különösen a közigazgatási eljárás gyorsítására és egyszerűsítésére való befolyását illeti, úgy mindenekelőtt kétségtelen, hogy a felebbezéseknek ezen korlátozásától az ügyek elintézésének tetemes gyorsítása remélhető. Az által ugyanis, hogy az elsőfokúval egyező másodfokú liatározat ellen a felebbvitelt — az illetéktelen és törvénysértő eljárás eseteit kivéve — kizárjuk, a másodfokú határozat az esetek nagy részében előbb válik végrehajthatóvá s igy az egész ügy természetesen előbb ér véget. A kérdéses korlátozás továbbá bizonyos fokú decentralisatiót is jelent, a menynyiben általa a felebbezés útjára terelhető ügyek egy részének eldöntése véglegesen az alsóbbfokú hatóságok hatáskörébe megy át. A nélkül is sűrűn hallható panasz a miatt, hogy törvényeink a ministerek döntése alá minden igazgatási ágban felette sok ügyet tereltek, a ministerek intézkedési jogkörét mértéken túl kiterjesztették s hogy a túlságos centralisatio következtében a ministeriumok a magánosok különböző közigazgatási ügyeivel annyira el vannak halmozva, hogy e miatt gyakran a tulajdonképeni kormányzati, azaz a vezető és irányító működés kénytelen háttérbe szorulni. Az a decentralisatio, mely a felebbezések korlátozása folytán elérhetőnek ígérkezik, e téren is jótékony hatással lehet s enyhítheti a nem alaptalanul emlegetett túlságos centralisatio hatását. A javasolt korlátozás életbeléptetése azonban bizonyos tekintetben az autonom testületek jogkörének kiszélesítését is magában foglalja. Az autonom jogkörök védelme különösen abban nyilvánul, hogy míg a jelenlegi helyzet mellett a törvényhatósági közgyűlésnek a község bárminő közérdekű ügyeiben hozott másodfokú határozatait —még akkor is, ha ezek az elsőfokú határozattal teljesen egybehangzók voltak, — akár egyesek, akár maga a község a belügyministerhez felebbezhetik : addig jövőre a községi belügyeket illetőleg ez a centralizálás lényegesen szűkebb körre szorittatik az által, hogy a törvényhatóságnak ilyen ügyekben a községgel egybehangzólag hozott másodfokú határozatai — a vagyoni tárgyú határozatok kivételével — felebbezéssel megtámadhatók nem lesznek. Igen természetes, hogy az a körülmény, hogy az egymással egybehangzó alsóbbfokú határozatok — a 3. §-ban szabályozott felülvizsgálat eseteit kivéve — a magasabb hatóság ellenőrzését elkerülik s már másodfokon jogerőre emelkednek, egyfelől hatályosabbá fogja tenni az alsóbbfoku, s különösen a másodfokú határozat hozatalára hivatott hatóságok intézkedés jogkörét, másfelől azonban jelentékenyen növelni fogja ugyanezen hatóságok felelősségét is. Feltehető azonban, hogy a felelősség érzetének öregbedésével együtt fog járni az a törekvés is, hogy az ügyek tárgyalása minél behatóbb legyen és eldöntésük minél alaposabban történjék. így a javasolt korlátozás némileg képző hatással is lesz közigazgatási tisztviselőinkre: fejleszteni fogja az egyéni felelősség érzetét s ezzel együtt növelni az ügyekre fordított gond és figyelem mértékét.