Főrendiházi irományok, 1896. XXIII. kötet • 986-1002. sz.

Irományszámok - 1896-995

995. szám. 367 995. szám. (78. ülés, 1050. jegyzőkönyvi pont.) Jelentése a főrendiház közgazdasági, közlekedési és pénzügyi bizottságának a keres­kedelmi magyar kir. minister úrnak az 1884. évi XVII. törvény czikkbe foglalt ipartörvény 25. §-ának utolsóelőtti kikezdése alapján kiadott rendelete tárgyában az országgyűlés elé terjesztett jelentésére hozott 8467. jegyző­könyvi számú képviselőházi határozatról. A kereskedelmi magyar kir. minister azon intézkedésének tudomásul vételét kéri, mely­nél fogva az 1884. évi XVII. törvényczikk 25. §-ának utolsóelőtti kikezdésében foglalt meg­hatalmazás alapján — a belügyminister úrral egyetértőleg — az apró állatoknak, szárnyasok­nak üzletszerűen, nagyban való levágására szolgáló telepeket is azon telepek sorába vette fel, melyek csak iparhatósági engedély mellett állithatók fel. Mini hogy az említett üzlettelepek — ha azok czélszerűen berendezve és elhelyezve nincsenek — közegészségi szempontból csakugyan ártalmasokká válhatnak, a bizottság a minister úr rendeletének czélszerűségét, sőt szükséges voltát elismeri, miért is tiszteletteljesen javasolja a főrendiháznak, hogy a ministeri jelentés tudomásul vétele mellett, a képviselőház 8467. jegyző­könyvi számú határozatához hozzájárulni, azt országos határozat erejére emelni és erről a képviselőházat értesíteni méltóztassék. Budapesten, 1901. évi május hó 13-án. 7)r. Samassa József s. k., bizottsági elnök. Báró Harkányi Frigyes s. k„ bizottsági cJoaáó.

Next

/
Thumbnails
Contents