Főrendiházi irományok, 1896. XXII. kötet • 944-985. sz.

Irományszámok - 1896-966

966. szám. 123 Az állomásokon előállítandó váltóőri lakásokon és a vonalon esetleg szükséges őrkunyhó­kon kivül a nyilt pályán a kereskedelemügyi minister által meghatározandó helyeken és pedig a losoncz-poltári vonalon Öt, az ipoly-berzencze-katalinhutai vonalon pedig két, tehát összesen hét őrház lesz épitendő, az azokhoz tartozó melléképületekkel, kutakkal és kenyérsütő-kemenczék­kel együtt. Közczélokra, úgymint: a jövedék, posta, távírda, rendőrség stb. részére megkívántató helyiségek előállítására az engedélyes csak külön kárpótlás mellett kötelezhető. A felvételi épületek, lakó- és őrházak, továbbá a rakodók, tisztító gödrök, aknák, csator­nák, kutak, kenyérsütő-kemenczék és különálló pinczék, valamint a mozdonyszinekkel kapcsola­tos, vagy különálló vizállomási épületek — illetve víztornyok, — kőből vagy téglából falazva álli­tandók elő, — mig a mozdonyszinek, kézimühely és laktanya toldalékaikkal együtt kő- vagy téglaalappal és lábazattal, favázas falakból, az árú-, kézi és pályafentartási raktárak, mellék­épületek, szén- és gabonaszinek pedig kő- vagy téglaalappal és lábazattal, illetve kő- vagy téglaoszlopokon fából építhetők. Az állomásokon — a vonatkozó szabványrajzok, vagy építési részlettervek megállapításai­hoz, avagy az elrendeléshez képest — vízlevezető csatornák és aknák létesítendők. Mindazon épületek, a melyek akár csak részben is lakó-, iroda- vagy váróczélokra szolgálnak, már a pálya megnyitására olyképen lesznek elkészítendők, hogy azok a közegészség­ügyi szempontból támasztandó követelményeknek is megfeleljenek; az összes állomási és őrházi kutaknak pedig mindig a kellő mennyiségű tiszta s élvezhető ivóvizet kell szolgáltatniuk. A vizállomási kutaknak oly mennyiségű és minőségű vizzel kell birniok, hogy azok ugy a polgári, mint a hadi menetrend összes vonatai számára a szükséges vízmennyiséget a kellő minőségben szolgáltatni mindig képesek legyenek. A mennyiben a különböző rendeltetésű kutak nem felelnének meg a fentebbi kikötések­nek, az engedélyes köteles lesz a megkívántató mennyiségű és minőségű ivó-, illetve kazán­tápláló viznek beszerzéséről és biztosításáról bármely más alkalmas utón és módon gondoskodni. Az állomásokon, kitérőkön, megállóhelyeken stb. előállítandó összes épületek és egyéb építmények, valamint a vonalőrházak alapozási módjára és mélységére nézve általában ugyan­azon határozatok mérvadók és kötelezők, melyek a fentebbi II. fejezetben az alépítményi munkákra nézve megállapítva vannak. VI. Pályaelzárás és jelzés. A vasút bekerítése az elrendelésnek megfelelő módon és kiterjedésben lesz előállítandó és általában csak különösen figyelemre méltó helyeken és ott szükséges, hol a pálya jelenté­kenyebb forgalmat közvetítő közutak, vagy helységek, tanyai-, nyaraló-, fürdő-, munkás-, gazdasági-, gyári- és egyéb telepek közvetlen közelében, illetve azokon keresztül vezet el. Az állomások a szükséghez képest — az illető szabványokban, vagy részlettervekben, avagy rendeletileg megállapítandó kiterjedésben és módon — lesznek bekeritendők, valamint megfelelő szerkezetű kapukkal és ajtókkal ellátandók. Utak és útátjárók szélein karfák, kerékvetők, vagy kerítések csak ott alkalmazandók, a hol azok a fenforgó helyi viszonyoknál és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknél fogva biztonsági tekintetekből nem mellőzhetők ; e mellett azonban ligyelembe lesznek veendők azon szabályok és szabványok is, a melyek karfák és kerékvetők alkalmazását és előállítását illetőleg állami és törvényhatósági közutakra nézve érvényben vannak. 16.

Next

/
Thumbnails
Contents