Főrendiházi irományok, 1896. XXI. kötet • 915-943. sz.

Irományszámok - 1896-938

138 938. szám. A menházi tagok mindennemű szükséges fehérneművel el vannak látva és ezen ruha­nemüeknek rendes időbeni mosatásáról gondoskodva van; továbbá téli és nyári ruházattal és kellő lábbelivel is elláttatnak. A törzstisztek egyenkint 32 K. havi, a főtisztek egyenkint 20 K. havi, az altisztek közül negyvenen 16 fill, napi, a következők és a közharczosok 10 fill, napi pótdíjban részesülnek. Az elhalálozás, illetve kilépés folytán üresedésbe jött helyeket, — fennálló szabályok szerint, — a felügyelő-bizottság elnökének előterjesztésére időközönkint a m. kir. honvédelmi minister tölti be. A honvédmenházban a felügyelő-bizottság időnkint két kiküldöttje által helyszíni szemlét lart, a házirend, ruházat és az étkezés felett. Az egészségi állapot megvizsgálása czéljából hetenkint egyszer, egy a honvédelmi ministeriumból kirendelt honvéd ezredorvos látogatja meg a menházat; rendkivüli esetekben pedig egy helyi orvos meghivása van engedélyezve, a ki az illető beteg menházi tagot orvosi utasítással ellátja, szükség esetében pedig ideiglenesen gyógykezeli is. A nagybetegek a m. kir. honvédhelyőrségi kórházba szállíttatnak, elhalálozásuk eseté­ben ugyanezen korházból a szerződésileg megállapított mód szerint eltemettetnek. A honvédmenház szolgaszemélyzete áll: 1 szakácsnéból, és a szerződésileg meghatáro­zott konyhaszemélyzetből; — fel van továbbá fogadva 1 mosónő, 1 háziszolga és egy beteg­ápoló; a hazikert ujabb intézkedés szerint házilag kezeltetik. A menház számadásai időközönkint a honvédelmi ministerium részéről megvizsgáltattak. — A számadásokról félévenkint kimutatás készíttetett, mely a felügyelő-bizottságnak esetleges észrevételeinek közlése végett kiadatott. Az 1899. évi bevételek és kiadások a? ide csatolt kimutatásban vannak feltüntetve. Kelt Budapesten, 1899. évi november hó 3-án. A m. kir. honvédelmi minister: A m. kir. belügyministerium vezetésével megbízott m. k. ministerelnök: Báró Fejérváry Géza s. k. Széli Kálmán s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents