Főrendiházi irományok, 1896. XVI. kötet • 674-752. sz.

Irományszámok - 1896-752

452 752. szám. előirányzott bevételre annál inkább számítani lehet, mert az 1899. év január—nov. havában elért tényleges eredmény már is 3,694.922 koronával haladja meg a megfelelő költségvetési előirányzatot. Mindazonáltal a három évi átlagnál valamivel kisebb összeggel volt előirány­zandó a bevétel, mert a jogille f ékek bevétele változó természetű tényezőktől függ, a mint azt az egyes rovatokon gyakran előforduló ingadozások mutatják. Megjegyzem, hogy a rovatok, a melyekből az előirányozott bevétel előáll, az eddigi költségvetésekben felvett rovatokhoz képest a számvitel körül felmerült nehézségek megszün­tetése czéljából változást szenvedtek, a mennyiben az eddigi hat rovat helyett a folyó évben csak négy rovat között oszlik meg az előirányzott bevétel. Nevezetesen egyesitve lettek az eddigi 1. (fokozati illetékek), 2. (százaléki illetékek), 6. (felemelt illetékek és birságok) rovatok az alábbi 1. rovat (jogilletékek) alatt, az eddigi 3. (minden egyéb illetékek) rovat egészen elhagyatván, helyette felvétetett az alábbi 2. rovat (leletek folytán készpénzben fizetendő bélyegilletékek), és csak az eddigi 4. és 5. rovat (illetékegyenérték, illetőleg késedelmi kamatok) tartatott fenn változatlanul és soroztatott mint 3. és 4. rovat. Az előirányzott bevétel e szerint következő rovatokra oszlik: 1. rovat. Jogilletékek. Előirányozva 39,260.000 korona. Ezen a rovaton az 1899. évre megállapított (régi 1., 2. és 6. rovat alatt) 38,220.000 koronával szemben jelentkező 1,040.000 korona többlet az 1898. évi tényleges (41,405.889 K) eredményhez képest és a három évi (39,412.233 K) átlag számbavételével igen mérsékelten lett előirányozva. 2. rovat. Leletek folytán készpénzben fizetendő illetékek. Az ezen rovat alatt az 1899. évre költségvetésileg megállapított 2,600.000 korona összeggel szemben előirányzott 3,300.000 K, 700.000 korona többletet eredményez. Ezen többlet előirányzandó volt, miután az előirányzat még igy sem éri el sem az 1898. évi tényleges (3,850.949 korona) eredményt, sem a 3 évi (3,536.293 korona) átlagot. 3. rovat. îlletékegymérték. Ezen rovat alatt az 1899. évre költségvetésileg megállapított 3,120.000 korona bevé­tellel szemben az 1900. évre 3,300.000 korona, tehát 180.000 koronával több irányoztálik elő, mert egyrészt az 1898. évi (3,533.405 K) eredmény és a (3,309.488 K) 3 évi átlag ezen emelést indokolttá teszi; másrészt pedig mivel az 1898. évi január 1-én megkezdett új illeték­egyenértéki évtizedre érvénynyel bíró új bevallások alapján remélt bevételi többlet tulajdon­képen csak a folyó és a következő évben fog nagyobb mérvben jelentkezni. 4. rovat. Késedelmi kamatok. Ezen rovat alatt az 1898. évben tényleg 1,008.566 korona folyt be, a három évi átlag pedig 892.231 korona volt, ehhez képest az 1900. évre 890.000 korona vagyis 90.000 koro­nával több irányoztatik elő. Díjak. IV. fejezet, 10. czím. 1899. évre megállapittatott 1,283.100 K, 1900. évre előirányozta tik 2,153.500 » tehát több . . T 870.400 Kval.

Next

/
Thumbnails
Contents