Főrendiházi irományok, 1896. XI. kötet • 523-565. sz.

Irományszámok - 1896-523

523. szám. 9 adatgyűjtésnek, kiegészitő része, tisztán népmozgalmi szempontból is nagy jelentőségű, még nagyobb fontossággal bir azonban azon tanulságok révén, a melyek közgazdasági, társadalmi, sőt nemzeti tekintetekből is a ki- és bevándorlások számadatainak ismeretéhez fűződnek. A ki- és bevándorlásokról eddig rendszeres adatgyűjtésünk nem lévén s némely szórványos és megbizhatatlan adatoktól eltekintve úgyszólván kizárólag azon hiányos ada­tokra utaltatván, melyek a kivándorlásnak csak bizonyos irányaira kiterjeszkedve, egyes tengeri kikötők és tengerentúli országok feljegyzései alapján közöltettek, sem a kiván­dorlás teljes mérvéről, sem annak helyi megoszlásáról, sem a kivándoroltak viszonyairól tájékozással nem birtunk. A kivándorlásnak teljes és kimerítő számbavételét s a be- és visszavándorlásnak is az e tekintetben fenforgó nagyobb nehézségek daczára lehető pontos kiderítését tervezi az új adatgyűjtés, a melynek módszeréül a törvényhatóságok előzetes meghallgatása után az érdekelt magánszemélyeknek részben közvetett, részben közvetlen bevallásai alapján, az egyéni laprendszer fogadtatott el. E szerint minden a községből az év folyamán kivándorolt, a községbe vissza­vándorolt, a községben lakhatási engedélyt nyert vagy legalább három hónapon keresztül tényleg ott tartózkodó, vagy végül települési engedélyt nyert horvát-szlavonországi ille­tőségű (Horvát-Szlavonországokban pedig magyarországi illetőségű) ós külföldi honos­ságú egyénről, illetve családfőről a községi elöljáróságok által lehetőleg az illető egyé­nek vagy hozzátartozóik bevallása alapján a nemet, életkort, anyanyelvet, foglalkozást ós egyéb fontosabb viszonyokat feltüntető szelvényes statisztikai lapok állíttatnak ki, melyeknek egyik fele a község saját közigazgatási czóljaira visszatartatik, másik fele pedig a magyar kir. központi statisztikai hivatal által megállapítandó időközökben a statisztikai hivatalhoz terjesztetik be. A különböző építkezési munkálatoknál (a közúti, vízi, vasúti, liid- és magas építkezéseknél), nemkülönben a kőbányákban és az erdei munkálatoknál alkalmazott horvát-szlavonországi illetőségű (Horvát-Szlavonországokban magyarországi illetőségű) ós külföldi honosságú munkások és napszámosok számba vételére, minthogy a szóban forgó munkálatoknál alkalmazottak rendszerint nem szoktak 3 hónapig egy községben tartózkodni, sőt az is gyakori eset, hogy az ily munkálatok egyidejűleg több község határában folynak, minek következtében a községi elüljáróságok ezekről pontos adatokat nem szolgáltathatnak s az ily idegen munkások a statisztikai felvételből vagy egyáltalában kimaradnának, vagy pedig egyszerre, illetve rövid időközökben egymás után több község adatszolgáltatásában is előfordulnának : külön statisztikai be- és kijelentő­lapok fognak szolgálni, a melyeket maguk az érdekelt vállalatok az idegen munkásnak a vállalathoz való felvétele és a vállalattól való távozása alkalmával töltenek ki ós a statisztikai hivatal által rendelkezésükre bocsátandó borítékok felhasználásával havonkint közvetlenül a statisztikai hivatalhoz fognak beterjeszteni, illetve az említett nembe tartozó azok a vállalatok, a melyek a lefolyt hóban horvát-szlavonországi illetőségű vagy külföld { munkást egyáltalában nem alkalmaztak, erről egy portómentes levelező-lap beküldése által tognak jelentést tenni. Az utóbbi — közvetlenül a magánszemélyek bevallásán alapuló — adatszolgáltatás keresztülvihetősége és megbízhatóságának hatályos ellenőrizhetése szem­pontjából az iparhatóságok időnkint közölni fogják a statisztikai hivatallal mindazon építkezési, kőbánya- ós erdei faipari vállalatok jegyzékét, a melyek horvát-szlavonországi vagy külföldi munkásokat és napszámosokat szoktak alkalmazni, a csendőrőrsök pedig — miután ^portyázásaik alkalmával már rendészeti szempontból különben is ki kell ter jeszteniökfigyelmöket az iparvállalatoknál alkalmazott s tapasztalás szerint a szoczialisztikus izgatások főfő tényezői gyanánt szereplő idegen munkásokra — mindazon esetekben, a midőn valamely a fent megjelölt nembe tartozó vállalatnál idegen munkásra találnak, erről a statisztikai hivatalnak e czélra szolgáló s könnyen kezelhető külön levelező-lapon haladéktalanul jelentést tesznek, ugyanakkor egyszersmind az illetékes főszolgabírói hivatalt is megfelelően értesítvén. (A kérdőiveket 1. Mellékletek 23—28. lapjain.) FŐBENDI IROMÁNYOK. XI. 1896 — 1901. 2

Next

/
Thumbnails
Contents