Főrendiházi irományok, 1896. VII. kötet • 325-353. sz.

Irományszámok - 1896-333

333. szám. 49 333. szám. (26. ülés, 364. jegyzőkönyvi pont) Jelentése a főrendiház közgazdasági és közlekedési bizottságának a besztereze­borgóprund—borgó-beszterczei helyi érdekű vasút engedélyezésének meg­történtéről a kereskedelmi minister által az országgyüéshez beterjesztett 3075. számú képviselőházi határozatról. Még 1893-ban a kormány a szamosvölgyi vasút Besztercze állomásából kiinduló Borgó Prundon át Borgó-Beszterczéig vezetendő 29 kilométer hosszú és 5 állomással és megállóhelylyel tervezeit vasútra az előengedélyt kiadta. Hosszabb tárgyalások után végre sikerült ezen hadászatilag, közgazdaságilag és vasutforgalmi szempontokból egyaránt fontos­sággal biró helyi érdekű vasút kiépitésének biztositása. Miután a tervezett vonal sem két már üzemben lévő vasutat nem köt össze, sem pedig egy fővonal folytatását nem képezi, miután továbbá ezen helyi érdekű vasútnak nem nyúj­tatnak nagyobb állami kedvezmények, mint a minőket megenged az 1880: XXXI. és 1888: IV. törvényczikk, s miutáa végül legczélszerűbbnek mutatkozott ezen vasút engedélyezését a sza­mosvölgyi vasút részvénytársaságra ruházni és engedélyokmányát V. függelék gyanánt e tár­sulat engedélyokmányához kiadni, a bizottság a ministeri jelentésben foglalt egyéb indokok alapján, tudomásul véve a jelentést, ajánlja a képviselőház idézett számú határozatához való hozzájárulást és annak országos határozaterőre emelését. Kelt Budapesten, 1898. évi márczius hó 30-án. Hollán Ernő s. k., bizottsági dnök. Ghyczy Béla s. k., bieottsdgi jegyed­FŐRENDI IROMÁNYOK. VII. 1896—1901. 7

Next

/
Thumbnails
Contents