Főrendiházi irományok, 1896. VII. kötet • 325-353. sz.
Irományszámok - 1896-346
98 346. szám. Ütátjárók elzárására szolgáló sorompók csak nagyon élénk forgalmú vagy különleges helyi fekvésű útátjáróknál, avagy oly helyeken állitandók fel, hol a vonat közlekedése az útátjárótól legalább 100 m. távolságra észre nem vehető. Azon útátjárók, melyek az építési tőke terhére — fekvésűkhez és egyéb körülményekhez képest — megfelelő szerkezetű kézi- vagy vonó-sorompókkal lesznek ellátandók, a pálya építése közben vagy műtanrendőri bejárása, esetleg pedig műszaki felülvizsgálata alkalmával, avagy végül a jótállási idő alatt teendő tapasztalatok eredménye alapján fognak kijelöltetni. Külön megemlittetik, hogy azon intézkedések, a melyek sorompók alkalmazását, illetőleg egyes útátjárókra nézve netán már a bejárási vagy pótbejárási jegyzőkönyvekben az ezeket helybenhagyó ministeri rendeletekben foglaltatnának, szintén végrehaj tan dók lesznek. A sorompóval el nem látott és a vonatról 150 m. távolságból nem látható útátjáróknál állandó figyelmeztető jelzők helyezendők el. Az engedélyes köteles üzleti távirdát létesíteni, melyen az állomások közti távírás eszközölhető legyen. E végből: 1. köteles az összesen mintegy 45.3 km. vonal és 46.5 km. huzal-hosszb:m létesítendő üzleti távíró-vezeték és az Ipolyság csatlakozó állomás mögött felállítandó forgatható villamos védjelző-berendezéshez szükséges 950 drb. téli vágású ép, egészséges és lehetőleg egyenes törzsfából készített tölgy-, akácz- vagy vörösfenyő-oszlopot — melyeknek felső vagyis vékonyabb végükön az átmérő 13—15 cm. között, a kerület tehát 41—47 cm. között váltakozhatik — saját költségén beszerezni és a budapesti posta- és távirda-igazgatóságnak átadni. Az átadandó 960 drb oszlop közül 800 drb 6./2 méter és 150 drb 8 méter hosszú kell, hogy legyen. A mennyiben a vasút épitése közben esetleg szükségesnek mutatkozó vonalváltoztatások, állomásáthelyezések és beiktatások, avagy egyéb körülmények folytán az előirányzott építési anyagok mennyisége nagyobbodnék, köteles az engedélyes az e czímen felmerülő többköltséget is az épitési tőkéből viselni. 2. Engedélyes köteles az ezen szakaszban előirt üzleti táviró- és védjelző-berendezés épitése, meglevő berendezéseken ezzel kapcsolatosan netalán végzendő átalakítások és a berendezések átadása körül felmerülő összes költségeket viselni és ezen költségek fedezésére, mielőtt az épités foganatosítása iránt az illetékes posta- és távirda-igazgatóságot megkeresné, 6.400 korona nem kamatozó s utólag elszámolandó előleget a Budapesten székelő országos posta- és távirda-pénztárba befizetni s az erről kiállított letét-nyugtát az épités foganatosítására vonatkozó megkereséssel egyidejűleg a budapesti posta- és távirda-igazgatóságnak bemutatni. 3. Engedélyes köteles a fentiek szerint átadandó oszlopokat, a többi összes épitési anyagokat és szerszámokat — az épités vezetésével megbízott tisztviselő intézkedéseinek megfelelően — a vasútvonal mentén saját közlekedési eszközeivel nagyban szétosztani, a részletes szétosztáshoz szükséges pályakocsikat pedig, minden díj megtérítés re való igény nélkül átengedni. Az esetben, ha engedélyes a távírda-, távbeszélő- és villamosjelző-berendezések építését oly időben kívánná, a midőn a pályán vasúti jármüvekkel közlekedni még nem lehet, köteles gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszámok nagyban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségén szétosztassanak. 4. A távírda-, távbeszélő- és villamosjelzo-berendezések nyomjelzését, illetve a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembevételével, engedélyes és az építést foganatosító, posta- és távírda képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutak képviselői is meghívandók.