Főrendiházi irományok, 1896. VI. kötet • 275-324. sz.
Irományszámok - 1896-279
279. szám. 7 2-ik melléklet a 279. számú irományhoz. Indokolás, „az 1898. évben kiállítandó ujonczok megajánlása tárgyában' 4 benyújtott törvényjavaslathoz. A közös hadsereg és hadi tengerészet, valamint a honvédség fentartására szükséges évenkénti ujonczjutalékoknak tényleges kiállítása a véderöröl szóló 1889. évi VI. törvényezikk 14. §-ának utolsó bekezdése értelmében csak akkor történhetik meg, ha őzen jutalékokat a törvényhozás azon évre már megszavazta. Ezen jutalékoknak a törvényhozás által az 1898. évre való megszavazását czélozza tehát jden törvényjavaslat. A törvényjavaslat 1. §-ában a közös hadsereg és hadi tengerészet fentartására szükséges és a magyar korona országaiból kiállítandó évi ujonezjutalék 43.889 főben, a honvédség évi ujonczjubiléka pedig 12.500 főben vétetett fel, mint a mely mennyiségben azokat a fentebb idézett törvényszakasznak az 1893. évi I. törvényezikk 1. §-a által módositott harmadik bekezdése, illetőleg ugyanannak utolsóelőtti bekezdése . megállapította ; s ezen szakaszban foglaltatik a rendelkezés azon póttartalékosok kiállítása iránt is, a kik a közös hadsereg és a honvédség ujonczjutalékának teljes fedezése után az idézett törvényezikk 15. §-ához képest mint »fölös számmal besorozottak« a póttartalékba osztandók be. A törvényjavaslat 2. §-ába az ujonczállitás időszaka, valamint az 1898. évi ujonczjutalékok kiállítása czéljából a jövő évi ujonczállitásra felhivandó állitáskötelesek korosztályai, ugyancsak az idézett törvényezikk 37-ik, illetőleg 38-ik §-aihoz képest vétettek föl. Ezen törvényjavaslatot tehát, — a mely a fentebbiek szerint egészen a véderőről szóló 1889. évi VI. törvényezikk rendelkezésein alapul, — alkotmányos tárgyalás végett a törvényhozás elé terjeszteni s annak elfogadását tisztelettel ajánlani bátorkodom. Budapesten, 1897. évi október hó 6-án. Beadja: Báró Fejérvárj/ Géza «. .., m. fctr. honvédelmi minister.