Főrendiházi irományok, 1896. V. kötet • 180-274. sz.
Irományszámok - 1896-181
54 181. szám. A hálózat túlnyomó nagy része azonban államosított vonalak beolvasztása útján keletkezett, melyek általában még kezdetlegesebb berendezést nyertek, mint az állami törzshálózat vonalai. A garantirozott vasutak keletkezésénél fenforgott nehéz viszonyok képe még élénken él emlékezetünkben, — s később ezeknek a vasutaknak üzlete se volt oly kedvező, hogy a beruházások a mindennapi szükség keretén túl fejleszthetők lettek volna. Csekély jövedelmezőség s ennek következtében az állami biztosítás folytonos igénybevétele, a kincstár egyéb terhei közepette: állandóan oly helyzetet teremtettek e vasutaknál, melyben a legszigorúbb takarékosságra és a beruházási hitel lehető megszorítására kellett törekedni. A legutoljára megváltott szab. osztrák-magyar államvasuttársaság vonalai némileg kivételt képeznek ugyan ; mert ezen társaság egyes fővonalainak süni forgalma már a társasági kezelés alatt is jelentékeny beruházást tett szükségessé. De még itt is: a beruházások főleg csak a forgalom közvetlen lebonyolítására szükséges kiegészitésekre és felszerelésekre (vágány-bővítések, üzleti eszközök stb.) szorítkoztak; a hálózat tervszerű átalakításától és az üzleteszközök megújításától a társaság, melynek hitelét új vonalak kiépítése különben is nagy mérvben igénybe vette, — főleg a küszöbön levő megváltási határidő közelgésére való tekintettel tartózkodott, jóllehet a társaság — az ország legrégibb vasutainak birtokában — fennállásának utolsó éveiben tényleg eljutott ahhoz az időponthoz, melyben korszerű átalakítások elől sokáig elzárkózni alig lehetett. A mi pedig a társaság másodrendű és mellékvonalait illeti, azokat a társaság mindenkor a legszerényebb igényeknek megfelelően kezelte. Ennek a helyzetnek szükségszerű következése az lett, hogy az államosított vonalak átvételével az államra hárult a feladat, azokat a hiányokat és hézagokat pótolni, melyek egyrészt egyes vasutaknak már eredetileg is kezdetleges berendezéseire, másrészt pedig arra a körülményre vezethetők vissza, hogy mindezen vasutak megváltásuk idejében elérkeztek ahhoz az időponthoz, melyben tetemes beruházásokat cs átalakításokat kellett volna végrehajtaniuk, ha magánkezelésben maradtak volna is. E helyzet szükségszerű követelményei elől az állami igazgatás a vonalak átvétele után nemcsak egyáltalán el nem zárkózhatott, sőt ez a helyzet reá nézve bizonyos tekintetben sürgősebbé is vált. Az államosításoknak ugyanis egyik — különben örvendetes következménye lett az, hogy az egységes kezelés és egyöntetű díjszabások alkalmazása következtében a forgalom, mind a törzshálózaton, mind magokon az államosított vonalokon jelentékenyen emelkedett, minek következtében a szükséglet sem maradt azon a színvonalon, melyen a külön kezelés idejében fentartható volt. Másrészt az államosítás után a közönség is fokozottabb igényekkel lépett fel az állami igazgatással szemben és pedig nemcsak a fővonalakon, hanem a mellékvonalakon is. Az igények ezen fokozódása aztán a teljesitmények növekedését, ez pedig a felszerelések és berendezések szaporítását vonta maga után. Hozzájárul mindehhez, hogy az államosított vonalak a legkülönbözőbb épitési rendszerrel és felszereléssel létesültek, úgy, hogy midőn a vonalak összesége a m. kir. államvasutak birtokába jutott, minden más körülménytől eltekintve, már maga a szolgálat egyöntetűsége, a kezelés és igazgatás szabályszerűsége elsőrendű kötelességévé tette az igazgatásnak, hogy mindazokat a kiegészítéseket, pótlásokat és átalakításokat végrehajtsa, melyek megadják a lehetőséget arra, hogy kezelés és szolgálat az állami igazgatás alá jutott nagy hálózaton, egységes üzemi terv és egyöntetű igazgatási elvek alapján legyen végrehajtható. Elodázhatatlanokká váltak a kiegészítések és átalakítások az államosított vonalakon a jelzett igazgatási szempontokon kivül azon oknál fogva is, mert az államosítás következtében egyes átvett vonalak forgalmi és üzemi jelentősége lényegesen megváltozott, a mennyiben a forgalom irányítása, mely annak előtte külön-
