Főrendiházi irományok, 1896. IV. kötet • 130-179. sz.

Irományszámok - 1896-177

177. szám. 293 állapított legkisebb becsértékének merev alkalmazása a gyakorlati életben fennakadásra okot ne adjon, a földmívelésügyi és pénzügyi ministerek számára felhatalmazást kérünk, hogy kivételes figyelmet érdemlő esetekben a minimális becsértéken aluli birtokok oly feldarabolását, a mely a jelen törvény hatálya alá tartozó kötvények kibocsátásának alapjául szolgál, engedélyezhessék. Az, hogy a földarabolt birtokrészletek vevői a vételár-hátralékért egyetemleg ne legyenek kötelezhetők, illetőleg, hogy, ha ily kötelezettséget vállalnak, a feldarabolás többé a törvény által védett kötvénykibocsátás tárgyát nem képezheti, gyakorlati tapasztalatok szerint szükséges kikötés. A 7. §-ban az intézetek számára megállapított az a kötelezettség, hogy mit tartoznak mindent alapszabályaikba felvenni, ha kötvényeket kivannak kibocsátani, elvileg egyezik a záloglevéltörvény megfelelő rendelkezésével. A §. második bekezdésének czéljáról az 1. §. indokolása közben volt szerencsém megemlékezni. A 8. §. kötelezi egyfelől az intézeteket, melyek a jelen javaslatban tárgyalt kötvényeket kivannak kibocsátani, hogy már a kibocsátás megkezdése előtt a kötvények külön biztositékaként megfelelő alapot létesítsenek, — és másfelől ennek az alapnak legkisebb összegét három millió, illetőleg arra az esetre, ha a kibocsátás ugy a 2. §. 1. pontjában, mint a 2. §. 2. pontjában felsorolt alapok együttes felhasználásával czéloztatnék, hat millió koronában állapítja meg. Ez az intézkedés a záloglevél-tőrvény, valamint az 1889: XXX. t.-cz. 10. és 11. §-ai szellemének is megfelel, a mennyiben az előbbi törvény értelmében a záloglevelek biztosítására szintén külön alap alkotandó, az utóbbi tőrvényszakaszok pedig azt czélozzák, hogy a záloglevelek külön biztosítéki alapjának legkisebb összege is lehetőleg 1,500.000 frtot tegyen ki. Itt is, ugy mint a zálogleveleknél, a külön alap az illető értékpapíroknak fokozottabb biztosítására van szánva, mert a kibocsátó intézetnek kizárólag e czélra szám s lehetőleg liquid módon elhelyezett egy vagyonrészét képezi. A 9. §. megállapítja azt, hogy a 8. §. értelmében létesítendő külön biztosítéki alap miképen, nevezetesen milyen értékekben helyezhető el. E szakasz intézkedései lényegileg megegyeznek a záloglevél-törvény illető határozmányaival és a mutatkozó elterések az azóta tett tapasztalatok és a fejtettebb viszonyok következményei. Az elhelyezési módok megválasztásánál az a főnnebb megjelölt elv volt irányadó, hogy a külön biztosítási alap szükség esetén gyorsan készpénzzé legyen átváltoztatható. A 10. §. a 8. §. intézkedéseihez képest alkotandó külön biztosítéki alapra megfelelő értelmezéssel kiterjeszti a záloglevél-törvény 5. és 7—10. §-aiban a záloglevelek külön biztosítéki alapjaira vonatkozólag foglalt határozmányokat. A 11. §. megfelel a záloglevél-tőrvény 11. szakaszának s mint ilyen indokolást nem igényel. A 12. §. a jelen javaslat tárgyát képező kötvények kibocsátási mérvét állapítja meg. A főelv az, hogy több kötvény annál, mint a mennyit a kibocsátási alapul szolgáló követelések tőkeösszege, illetőleg a kibocsátási alapot képező vasúti czímletekért az illető intézet által fizetett vételár kitesz, nem bocsátható ki. Minthogy a kibocsátó intézet alapjában pusztán közvetítő a hitelt kereső s a hitelt nyújtó között, s minthogy továbbá helyes üzletvitel mellett egyáltalán ki kell zárva lenni, hogy a megszerzett követelések összegét meghaladó kötvények kerülnek forgalomba, ez elv kimondása a kötvények törvényes biztosításának egyik sarkalatos intézkedése. Ezen az általános szabályon kivül arra az esetre, ha a kibocsátás vasúti czímletek, vagy ezekre adott kézi zálogkölcsönök alapján történik, a jelen §-ban még az a megszorítás