Főrendiházi irományok, 1896. IV. kötet • 130-179. sz.

Irományszámok - 1896-177

290 177. szám. telepitések foganatosításának helyes pénzügyi megoldására, annak lehetővé tételére, hogy a telepítő a telepesek által fizetendő vételárt mihamarább kézhez kapja, az idézett törvény nem nyújtott módot. A záloglevél ezen a téren sem mutatkozik kielégítő közvetítő eszköznek. Felmentve érzem magam az alól, hogy a meghatározott feltételekhez kötött s kellő óvrendszabályok mellett keresztülvitt birtokfeldarabolások közgazdasági és társadalmi előnyeit s annak teljesen indokolt voltát e törvényjavaslat indokolásának keretében bővebben kifejtsem, hogy a földbirtoknak a jelzett értelemben irányított megosztását elősegítsük. De ezt a müveletet, épúgy mint a telepítést, a becsérték feléig terjedhető záloglevélkölcsön útján legtöbb esetben alig fogjuk előmozdíthatni. Szemügyre véve viszont azt, hogy a telepítés és a feldarabolás folytán keletkező birtokrészek azok csekélyebb terjedelménél fogva hazánkban tapasztalás szerint tetemesen forgalomképesebbek, keresettebbek, mint a nagyobb birtokok, mi akadálya sincs annak, hogy a telepek és parczellák a becsérték felén túl is megterheltessenek oly kölcsönökkel, a melyek alapján kötvények bocsáthatók ki, a nélkül, hogy e kötvények fundált volta — természetesen figyelembe véve a többi jogi biztosítékot is — legkevésbbé is veszélyeztetnék. Az előadott szempontokból czélszerünek és teljesen indokoltnak vélem, hogy akkor, a midőn a törvényhatóságok, községek, vizi társulatok, helyi érdekű vasutak által támasztott hiteligények kielégítésére szolgáló hitelpapírok biztosításáról azzal a czélzattal intézkedünk, hogy e hitelek kielégítése lehetőleg olcsón, a közhiteli tekintetek kényes figyelembevétele mellett lehetővé váljék, egyúttal a kötvények kibocsátásául szolgáló alapok közé oly mezőgazdasági hiteleket is vegyünk fel, a mely hitelek jutányos kielégítése ugyancsak a közhiteli tekintetek teljes megóvása mellett kiváló fontosságú mezőgazdasági czélokra szolgál s a melyek kielégítésére a ma rendelkezésre álló eszköz, a záloglevél, elégtelennek bizonyult. Igaz, hogy a javasolt intézkedések által a mezőgazdasági hitel kérdésének csakis egyik része nyerne szabályozást, az, a mely a dolog természete szerint a reálhitel körébe tartozik. A többi, a jelentősebb, a mezőgazda személyi hitelének ügye a tervbe vett rendelkezések által megoldásra nem talál. De nézetem szerint nem is találhat. Erre a megoldásra a hitelszövetkezetek ügyének tervbe vett szabályozása s az ezzel a szabályozással kapcsolatos intézkedések vannak hivatva. E tekintetben itt csak arra a kijelentésre szorítkozom, hogy e kényes, az összes hivatott tényezők együttműködését igénylő kérdés megfejtése iránt a munkálatok folyamatban vannak s bizton hiszem, hogy ezek eredménye mihamarább a törvényhozás elé lesz terjeszthető. A főnnebb részletesen ismertetett hiteligények kielégitésére szám közforgalmú kötvények biztosítását czélozza a tisztelettel előterjesztett törvényjavaslat. A biztosítás iránt javasolt intézkedések elvileg ugyanazok, mint a melyeket a záloglevelek tekintetében az 1876. évi XXXVI. törvényezikk megtett és a melyek, a mint említettem, általában czélszerűeknek jelezhetők. A kibocsátó intézet által megszerzett követelések összesége, a mely követelések alapján kötvények bocsáttatnak ki, kizárólag a kötvénybirtokosok biztosítására szolgál, arra harmadik személyek jogokat nem szerezhetnek. Szigorú taxatióval vannak megállapítva azok a követelések és értékek, a melyek alapján ily kötvények általában kibocsáthatók. Kizárólag a kötvények biztosítására a kibocsátó intézetek megfelelő külön biztosítási alapot tartoznak létesíteni, azt egyéb vagyonuktól elkülöníteni s oly értékekbe elhelyezni, hogy az alap, a mennyire egyáltalán lehet, biztosítva és bármikor realizálható legyen. Meg lenne állapítva a határ, a meddig a kötvénykibocsátás, viszonyítva azt a megszerzett követeléshez, terjedhet.