Főrendiházi irományok, 1896. IV. kötet • 130-179. sz.
Irományszámok - 1896-160
186 160. szám. viselőt akár mint ilyen, akár mint delegatus teljesítse is hivatását, a mentesség joga mindkét esetben megilleti. Az egyházközségek lelkészeit mentességi joggal ruházza fel az osztrák törvény; hfranezia pedig őket az inkompatibilitás eseteiről szóló rendelkezésnél sorolja fel. Az bizonyos, hogy a lelkészt minden esetben esküdtbirói tiszt teljesitésére kényszeriteni nem lehet; de az is kétségtelen, hogy — eltérőleg a franczia törvénylől — a lelkész állása nem összeférhetlen az esküdtbirói tiszt gyakorlatával. Az a tétel, mely szerint a lelkész vallási dogmájával ellenkezik az, hogy valakit bűnösnek tartson — téves állítás. A római katholikus lelkész feloldozza ugyan bűnei alól azt, a ki meggyónt, de ez egész más funkczió, mint a polgári törvények szerint való itélés. Ehhez a dogmának semmi köze sincs s a vallási szertartással nem hozható kapcsolatba, következéskép semmi sem akadályozza azt, hogy a lelkész mint polgár, lelkiismerete szerint, a dogmáktól függetlenül Ítéljen a vádlott felett. A javaslat, midőn kijelenti, hogy az -»egyházközségek lelkészét. mentesség illeti, ezzel eiyrészt szabatosan meg akarta határozni azokat az egyéneket, a kik e czîmen mentességet vehetnek igénybe, másrészt a mentességi joggal való visszaélésnek akarta elejét venni. E me jelölés szerint mentességi jog illeti azt, a ki vahmely egyházközségben kizárólag lelkészi funkcziót végez; tehát a katholikusoknál a plébánost és káplánját; a reformátusoknál a lelkészt; a zsidóknál a rabbit stb. s azok helyettesét. Mentesség illeti a püspököt, érseket s a prímást is, mert ezek — habár felfelé fokozatosan emelkedő területen — hasonlókép lelkészi funkcziót végeznek. De nem illeti mentesség azokat az egyházi kötelékben álló egyéneket, a kik habár lelkészi funkcziót is végezhetnek, de az egyházi törvények szerint egyházközségnek nem lelkészei. Ilyenek az irgalmasok, a kik gyógyszertárt tartanak, ezek a 7. §. 2. pontja alapján nem ; hanem — ha a föltételek fenforognak — a 4. pont alapján kérhetnek felmentést, ilyenek a kegyesrend tagjai, a kik rendes gymnasiumokat tartanak fenn s mint tanárok működnek stb. A javaslat mentességet ad a fegyveres erő ama tagjainak, kik az esküdtek jegyzékébe felvétettek ugyan, de a kik ideiglenes tényleges szolgálatot teljesítenek: a behivás tartamára (7. §. 3. pont). Ezek a tartalékosok s a szabadságolt állományú hadkötelezettek, a kik felvehetők ugyan az alaplajstromokba, de viszont mentességi joggal ruházandók fel a tényleges katonai szolgálat tartamára, mert ezen idő alatt a katonai szolgálat érdeke azt követeli, hogy a katonakötelezett az amúgy is rövid időre szabott tényleges szolgálat idejében katonai kötelezettségétől ne vonassék el. A javaslat mentességi jogot ad továbbá az orvosoknak és gyógyszerészeknek, de csak abban az esetben, ha az előbbi rendes gyakorlatot folytat, az utóbbi pedig segéd nélkül dolgozik (7. §. 4. pont). Ezt az intézkedést a közérdek követeli. Vidéken, a hol sok helyütt egy orvos van, azt a betegektől elvonni nem lehet. De ha több orvos van is egy helységben, nem lehet azt kivánni, hogy az orvos betegét elhanyagolja, vagy maga helyett mást küldjön olyan egyénhez, a kinek betegségét hosszasan tanulmányozta, s igy leginkább ő képes sikeres gyógymódot alkalmazni. Az egyik esetben ép úgy mint a másikban közegészségi okok követelik azt, hogy a gyakorló orvos mentességgel ruháztassék fel. Ha azonban az orvos nem praktizál, a javaslat szövegezése szerint kétségtelen, hogy mentesség nem is illeti. A gyógyszerészt hasonlóképen mentességgel kellett felruházni; ezt egészen nyilvánvaló közegészségi okok követelik, a mit még jobban megvilágít ama rendelkezés, mely szerint a gyógyszerészt mentesség csak akkor illeti, ha segéde nincs.
