Főrendiházi irományok, 1896. IV. kötet • 130-179. sz.

Irományszámok - 1896-158

116 158. szám. 2. §. A budapesti egyetemi központi épületről a vezetésemre bizott ministerium kebelében már évek előtt készült tervvázlat, mely most is felhasználható lesz; a kolozsvári »Karolina« kórházi építkezésről hivatali elődöm és az akkori belügyminister közös megbízásából Haitszmann Alajos műegyetemi tanár már négy év előtt elkészitette a vázlatos terveket, melyek most némi átdolgozást fognak igényelni. A telekvásárlásról, mint már fentebb is bátor voltam megjegyezni, a dolog természetéből folyólag e helyütt részletesen nem nyilatkozhatom. 3. §. Az »Erdélyi himlőoltási alap« a kolozsvári »Karolina« orsz. kórház tulajdonát képezi, s 0 császári és apostoli királyi Felsége 1870. évi június hó 3-án kelt legfelsőbb elhatározásával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a nevezett kórház újjáépítésére fordittassék. Ezen alap tőkeálladéka 1895. végén 262.485 forint 09 krajczár volt névértékben, s jövedelméből 1875. óta a kórház folyó szükségleteinek fedezésére évi 10.000 forint segélyben részesült. Ha az alap építési ez él okra felliasználtatik, a segélyezés terhe az államkincstárra megy át, mivel a Királyhágón túli részekben uralkodó nagy szegénység miatt a kórházi ápolási díjaknak jelen­tékenyebb emelése igen nagy nehézségekbe ütköznék. A kórházi épitkezés költségcinek fenmaradó része, valamint a másik két építkezés czímén szükséges költségek a budapesti egyetem alapjából kölcsön utj'tn fognak fedeztetni a szokásos törlesztés mellett. A kérdés pénzügyi részének ilyetén megoldása indokoltnak látszik azért, hogy a kétmilliót meghaladó szükséglet az államnak ne csupán 1—2 évi háztartására nehezedjek, a mi annak egyensúlyát érzékenyen megtámadná. Az évi törlesztési részletek a felhasználandó összegek arányában fognak az állami költségvetésbe fölvétetni. Ezen pontnál szükségesnek vélem külön is felemlíteni, hogy a budapesti egyetem czél­jaira szükséges 600.000 frt szintén ezen kölcsönben foglaltatik, s ez az összeg az egyetem alapjának a kölcsön többi részével együtt hasonlóképen megtérül. A 4. §-l»an az épitkezés czéljaira felhasználandó pénzek elszámolása. az 5. §-ban pedig a törvény végrehajtása iránt tétetik intézkedés. Budapesten, 1897. évi február hó 16-án. Dr. Wlasaics Gyula s. k., m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister.

Next

/
Thumbnails
Contents