Főrendiházi irományok, 1896. IV. kötet • 130-179. sz.

Irományszámok - 1896-150

102 150. szám. 150. szám. (12. ülés, 180. jegyzőkönyvi pont.) Jelentése a főrendi ház pénzügyi bizottságának „a Temes-Bégavölgyi vizszabáyozó társulat pénzügyi viszonyainak ujabb rendezéséről" szóló törvényjavaslat tárgyában. i Utalva a ministeri indokolásban foglalt ezen vízszabályozási társulat alakulására és fenn­állása óta lefolyt idő történetére, a bizottság mindenekelőtt kiemel emlőnek tartja, hogy e tár­sulat tartozása ez idő szerint a függő tartozásokon felül, a 12,000.000 forintos kölcsönből még fennálló 11,103.000 frt, s hogy azon munkálatoknak létesítésére — a melyek mintegy 821 kilo­méter hosszú védvonalakon az 1886. és 1887-ben támadt legmagasabb árvizek által szüksége­sekké váltak — még 5,682.500 frtnyi összeg kívántatik meg. Ezen két összeg a törvényjavaslatban oly képen czéloztatik hitelművelet útján beszereztetni, hogy a felveendő 16,400.000 forintnyi 4°/o-os effectiv törlesztéses kölcsön és a 350.000 forintra rugó társulati tartalék-alap az 1885: XXVII. t.-czikk alapján felvett 12,000.000 forintnyi kölcsön törlesztésére fordittatnék ; ebből fedeztetnének továbbá a 2,178.000 forintnyi hátralevő szabályozási és árvízvédelmi költ­ségek, és az államnak 2,300.000 forintot tevő követelése is. A mennyiben az állam az eddig fennálló 12,000.000 kölcsön 5°/o-os kamatához és annuitásához évenkint 54.623 frt 76 krral járul, az újonnan felveendő 4°/o-os 16,400.000 frtnyi kölcsönhöz pedig valamivel hosszabb időtartamra ugyanily Összeggel fog hozzájárulni, ezen hitelműveletből az érdekeltekre újabb és nagyobb terhek nem haramiának, ezen kivül e pénz­ügyi művelet által a társulat képesittetik, fontos feladatának megfelelni s az államnak mintegy 2,300.000 frtnyi követelését egyszerre megtéríteni; végül minthogy a társulat abba a helyzetbe hozatik, hogy az önhibáján kivül a vis major által előidézett árvizmagassági viszonyoknak raeg­felelőleg a szükséges töltés és ármentesitő munkálatokat végrehajthatja ; mindezek oly indokok, a melyek a törvényjavaslat elfogadását pénzügyi szempontból ajánlatossá teszik. Miután azonban 430.000 hold ártér-terület és 153 község határának ármentesitéséről van szó s a törvényjavaslat elfogadása által az ország eme nagy és termékeny vidéke az árvédelem teljes befejeztével a jólét áldásaiban részesedik, annak közgazdasági szempontból leendő elfoga­dása is indokolt. Az 1886. és 1887. évi magas vízállások vízszabályozási szempontból kötelességévé tették a társulatnak a töltésemelési munkálatokat, s igy vízszabályozási tekintetekből sem tehető a törvényjavaslat ellen kifogás.

Next

/
Thumbnails
Contents