Főrendiházi irományok, 1896. III. kötet • 111-129. sz.

Irományszámok - 1896-115

136 115. szám. veszteségszáuilával együtt legkésőbb a számadási évet követő május bó végéig a kereskedelem­ügyi m. kir. ministerhez bemutatni. Köteles továbbá az engedélyes a forgalom és üzlet eredményeit részletesen kitüntető évi jelentést szerkeszteni s közhírré tenni s mindennemű a felügyeleti hatóságok által kivánt statistikai adatot beszolgáltatni. 21. §• Engedélyesnek jogában álland részvénytársaságot alapítani s a tényleges épitési és berendezési költség beszerzése czéljából névre, vagy előmutatóra szóló czímleteket az 1888. évi IV. t..ez. 10. §-ában foglalt határozmányok figyelemben tartása mellett kibocsátani, mely kibocsátásnak módozatait a kereskedelemügyi m. kir. minister a pénzügyi m. kir. ministerrel egyetértőleg állapítja meg. Ha elsőbbségi részvények bocsáttatnának ki, a pálya tiszta jövedelméből mindenekelőtt az elsőbbségi részvényeknek a kereskedelemügyi magyar kir. minister által a pénzügyi magyar kir. ministerrel egyetértőleg megállapítandó törlesztési hányada s további sorban e részvényeknek legfeljebb 5°/o-kal megszabandó osztaléka lesz fedezendő s ehhez képest a törzsrészvények tör­lesztése mindaddig meg nem kezdhető, a míg az összes elsőbbségi részvények nem törlesztettek. A törlesztési terv kidolgozásánál szem előtt tartandó, hogy a törlesztési hányad rend­szerint ne legyen nagyobb, mint a mely mellett az alaptőke az engedély egész tartama alatt törleszthető. A kétnemű részvények tulajdonosai mindazonáltal minden egyéb társasági jogokban és kötelezettségekben egyaránt részesülnek. A jelen engedélyokirat és az annak kiegészitő részét képező okmányok az alakítandó részvénytársaságra változatlanul kötelezők s ehhez képest az alakítandó részvénytársaság az enge­délyest a jelen engedélyokirat alapján megillető jogokat és kötelezettségeket változatlanul és minden fentartás nélkül kötelezőleg átvenni tartozik. A részvénytársaság megalakításához szükséges alapszabályok, a kibocsátandó czímletek és szelvényeik mintáival együtt, átvizsgálás és jóváhagyás végett a kereskedelemügyi magyar kir. ministerhez felterjesztendŐk s a nevezett minister részéről az alapszabályokban, valamint a czfmletek és szelvényeik mintáinak tervezetében kivánt módosítások feltétlenül foganato­sitandók. Az alapszabályokba mindenesetre felveendő, hogy az évenkénti tiszta jövedelemnek egy meghatározott minimális százaléka külön beruházási tartalékalap képzésére, illetve a jelen engedélyokirat 7. g-a szerint az épitési tökéből kihasított tartalékalap növelésére fordittassék. Felveendő továbbá az is, hogy azon esetre, ha az alább megállapított engedély tartania alatt jövedelem hiánya miatt az összes részvények törleszthetök nem lennének, a törleaztetlenül maradt részvények tulajdonosai részvényeiknek beváltását, vagy e czímen bárminemű kárpótlást az államtól nem igényelhetnek. A társaság székhelye Budapest vagy Dicső-Szent-Márton s hivatalos ügykezelési nyelve kizárólag a magyar. 22. §. A jelen engedély tartama a fenti 2. §-ban idézett ideiglenes vasutengedélyezési szabály 9. §-a a) pontja alatt kimondott oltalommal és az 1880. évi XXXI. t.-cz. 2. §-a, illetve az 1888. évi iV-ik t.-cz. 2. §-ának b) és c) pontjai szerint az állam részére biztosított megváltási jog épségben tartásával a jelen engedélyokirat kelte napjától számítandó, egymásután következő 90 évben állapittatik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents