Főrendiházi irományok, 1896. II. kötet • 63-110. sz.
Irományszámok - 1896-97
97. szám. ^67 XXIIL t.-cz. 4. §-a értelmében, tekintettel arra, hogy egész fizetéses helyre csak 8 ifjú pályázott, akként eszközöltem, hogy félfizetéses helyre 36 ifjút, egész fizetéses helyre pedig mind a 8 pályázó ifjút hoztam legfelsőbb helyen első sorban javaslatba, A pályázati határidő lejártáig, vagyis május 31-ig összesen 107 kérvény érkezett hozzám, és pedig: egész fizetéses helyért folyamodott 8 félfizetéses » » 50 kincstári díjmentes heljért folyamodott 49 összesen . . .107 egyén. A pályázók száma tehát, a múlt évben beérkezett 108 pályázati kérvéuynyel szemben, 1-el apadt. A beérkezett pályázati kérvényeket átvizsgáltatván, a rendelkezésre álló egész fizetéses, félfizetéses és díjmentes kincstári helyekre első sorban azon ifjakat jelöltem ki, illetőleg azokat hoztam legfelsőbb helyen javaslatba, a kik tanulmányaikban tanúsított előmenetelüknél fogva inkább nyújtottak biztosítékot arra nézve, hogy a felvételi vizsgát sikerrel kiállják, és a kik szüleiknek a közügyek ierén szerzett érdemeinél fogva, különös tekintetbevételt igényelhetnek. Ugyanazon elv szerint jártam el azon alapítványi helyek betöltésénél is, melyekre nézve a kormányra szállott bemutatási, illetve kijelölési jog gyakorlásánál, az alapító oklevél értelmében más különös rendelkezések nem vollak irányadók. Hogy a megüresedett helyek betöltése biztosíttassák, illetőleg hogy az elsősorosok között keletkezett hiányok pótolhatók legyenek, másod sorban is hoztam elegendő számú ifjakat javaslatba. Különösen a díjmentes helyekre nagyobb számmal jelöltettek ki másodsorosok, azon czélból, hogy abban az esetben, ha a félfizetéses helyekre a pályázók aránylag csekély száma miatt másodsorban csak kisebb számmal kijelölt ifjak az ilyen helyekre első sorban kijelöltek, valamint az egész fizetéses helyekre kijelöltek pótlására elegendők nem volnának, a hiány a törvény értelmében a díjmentes helyekre másodsorban kijelölt ifjaknak felvétele által pótoltathassák. A törvény azon rendelkezésének, hogy a díjmentes kincstári helyekre horvát-szlavón-. országbeli illetőségi iíjak is aránylagos számban vétessenek fel, eleget tettem; a mennyiben az egyetlen jelentkező és általam első sorban javaslatba is hozott horvát-szlavonországi illetőségű ifjú a felvétel alkalmával megfelelvén, az intézetbe fel is vétetett. Egyúttal megemlítem, hogy horvát-szlavonországi illetőségű ifjú, félfizetéses helyre egy sem jelentkezett. A kincstári díjmentes helyekre első sorban kijelölt pályázók közül három testileg alkalmatlannak találtatott ; kettő a felvételi vizsgán nem felelt meg, egy visszalépett, s az igy keletkezett üresedés a másodsorban kijelölt ifjak sorából a sorrend szerinti behívás utján töltetett be. A félfizetéses helyekre első sorban kijelölt pályázók közül két ifjú alapítványi helyre jutott, egy ifjú visszalépett, 9 testileg alkalmatlannak találtatott, egy pedig a felvételi vizsgán nem felelt meg. Az egész fizetéses helyekre első sorban kijelölt 8 ifjú közül 1 ifjú nem felelt meg a felvételi vizsga követelményeinek, 2 testileg alkalmatlannak találtatott, — s ennélfogva csak 5-en voltak egész fizetéses helyekre felvehetők. Ezen üresedések a félfizetéses helyekre másodsorban kijelölt valamennyi pályázónak sorrend szerinti behívása által sem lévén betölthetők, ezen helyekre a törvény rendelkezésének megfelelőleg egészen állami költségen képezendő ifjak vétettek fel a kincstári díjmentes 34.