Főrendiházi irományok, 1896. II. kötet • 63-110. sz.
Irományszámok - 1896-64
16 64. szám. 80 járat után 5.500 frtnyi illetéket fizet, mihez járul még azon körülmény is, hogy ezen gőzös — annak következtében, hogy útközben kikötőt nem érint — csakis a Fiume és Ancona közötti forgalom közvetítésére van utalva és hogy ezen utóbbi kikötőben is tartozik illetékeket fizetni, mig ha ugyanezen gőzös időszaki járatait, például Fiume és a dalmát kikötők közt tartaná fenn, minden járatáért, akárhány közbeeső kikötőt is érintene, a törvény 6. §-ának határozatai szerint csakis Fiúméban és itt is csak 44 frtnyi, vagyis évi 80 járatot feltételezve, összesen csak 3.520 frtnyi illetéket fizetne. Ugyanezen eset áll fenn a Fiume és Velencze között állami segélyezés mellett fentartott rendes gőzhajójáratokra nézve is. Mindeme visszásságok, valamint az érdekelt körökben ezek miatt felhangzott panaszok arra indították a kormányt, hogy a kikötői illetékről szóló 1883. évi XXXII. törvényczikk módositását kilátásba vegye, illetve a szükséges előkészítő lépéseket megtegye. Miután a magyar korona országai és Ö Felsége többi királyságai és országai közt fennálló vám- és kereskedelmi szövetség VI. czikke szerint a hajózási illetékek mindkét pllam területének kikötőiben egyenlő szabályok szerint szabandók ki s igy az idézett törvényczikkben megállapitott rendszer módosítása csak a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormányával való előzetes megegyezés alapján vehető kilátásba, a magyar kormány mindenekelőtt az e részben szükséges elvi megállapodás létesítésére törekedett, mi sikerülvén, ezen sokoldalú megfontolást igénylő ügynek — úgy tengeri hajózási vállalataink, mint hajózási forgalmunk érdekeinek figyelembevételével való alapos előkészítése után készült kikötői illeték-rendszerünknek módosításáról azon törvényjavaslat, melyet ezennel van szerencsém előterjeszteni. Ezen törvényjavaslat is adoptálja a jelenleg érvényben álló törvénynek azon alapelvét, hogy a hajók a kikötői illetéket tiszta tonnatarlalmuk után fizetik, de már az illeték Összegének kiszabásánál a fennálló törvénytől eltérőleg, azon általános elvet követi, hogy a könynyebben keresetet találó és a hajózási üzleteket gyorsabban lebonyolító gőzösök és a csekélyebb kereset-képességgel biró és jelenlegi helyzetükben támogatást igénylő vitorlások közt különbséget téve, az előbbieket magasabb, az utóbbiakat pedig mérsékeltebb díjtétel alá sorozza. Ezen elv szemmeltartása, továbbá a hajók tonnatartalmához mért és az előadottak szerint sokban hátrányosaknak bizonyult fokozatos díjszabásoknak kiküszöbölése, illetve csak igen korlátolt mérvben való alkalmazása mellett, a törvényjavaslattal kilátásba vett illetékkiszabási rendszer még azon czélzatnak is szolgálni kivan, hogy az állandó vagy legalább gyakori összeköttetéseket fentartó hajók számára hajóforgalmunk emelése érdekében hatályos könnyítéseket biztosítson. E tekintetben azonban figyelembe veendő volt ama körülmény, hogy az ezen czélra szolgáló általános bérleti rendszer oly módon, mint az például Olaszországban van alkalmazva, jelesen, hogy azon gőzhajó, mely a megállapitott kikötő-illeték négyszeresét egyszerre lefizeti, tizenkét hó tartama alatt az összes belföldi kikötőkben illetékmentességet élvez, nemzeti hosszújáratú gőzhajózásunk érdekeinek nem volna megfelelő, a mennyiben saját gőzhajózásunk, mely forgalmunk főirányzatainál fogva nagyobbrészt hosszabb tartamú utakat tesz s igy évenkint csak kisebb számban teljesít járatokat, ezen rendszer előnyeit csak csekélyebb mérvben élvezhette volna. Ezen oknál fogva a hosszújáratú gőzhajózásra nézve az általános bérleti rendszer helyett az ennek előnyeit nyújtó oly illetékkiszabási módozat volt keresendő, mely első sorban hazai gőzhajózásunk támogatását czélozza.
