Főrendiházi irományok, 1892. XXIII. kötet • 988-1022. sz.

Irományszámok - 1892-989

(i CMLXXXIX. SZÁM. terén, mely naponként érinti az állampolgároknak személyes szabadságát és legfontosabb alkotmányos jogait, azon esetlegességhez képest, hogy a büntetendő cselekmény egyik vagy^másik, habár közvetlenül szomszédos község határában követtetett el, egészen eltérő jogforrások szerint korlátozhatók az egyéni jogok, különböző szabályok szerint folytatandó a btínper, más-más egyének által és más-más keretben használhatók a jogorvoslatok. EgyértelmŰleg csatlakozott tehát a bizottság ahhoz a felfogáshoz, hogy az eltérő és az ország területének legnagyobb részében Írásba nem foglalt és változásnak alávetett jogforrásokból a büntető törvénykezésre háruló hátrányok miatt igazságszolgáltatási szempontból elodázhatatlan feladat a bűnvádi eljárási jognak törvényhozási szabályozósa, továbbá hogy az ekként a bűnvádi eljárás terén is létesitendő jogegység megszilárditója és határozott kidomboritása lesz a magyar állam egységnek, minnélfogva az igazságszolgáltatásnak ezen fontos területén a jogegység létesítése egyúttal határozott politikai szükségesség gyanánt is jelentkezik. A bűnvádi perrendtartásnak mielőbbi megalkotását törvényhozásunknak egyik legfontosabb feladatául kellett felismerni azon közjogi tekintetből is, hogy — bármily tisztelettel viseltessék is a bizottság legfőbb bíróságunknak a modern perjogi elveket évtizedek óta kereszttilvivő, szabadelvű gyakorlata iránt — még sem zárkózhatik el azon felfogás helyessége elől, hogy alkotmányos államban az állampolgárok alkotmányos jogait a btínper során korlátozni vagy elvonni nem a bíróságok és az eljáró más hatóságok változó és egyéni nézete szerint, hanem egyedül a törvénynek kétséget kizáró és határozott rendelkezése értelmében lehet csak megengedve. II. Jelenlegi, részben tételes rendezés nélkül való, részben ingadozó, részben a hazai jogfejlődéstől idegen eljárási jogforrásainkkal szemben már magában véve is határozott haladáa és javitás gyanánt tekintendő a magyar nemzet jogi felfogásának s a haladó kor igényeinek megfelelő modern törvény megalkotása. E mellett azonban a bizottság kötelességének ismerte a javaslatot szorgos vizsgálat tárgyává tenni abban az irányban : vájjon az mindenben megfelel-e azon feladatoknak, melyeket hasonló jelentőségteljes politikai és igazságszolgáltatási súlylyal biró javaslatnak meg keli oldani. A bizottság megelégedéssel hangsúlyozhatja, hogy a tárgyalás alapjául szolgáló törvényjavaslathoz ebben az értelemben is megnyugvással járulhatott hozzá. Azok a vezérelvek, melyekre a törvényjavaslatnak egész rendszere felépítve van, megfelelnek a magyar jogfejlődésnek és a nemzeti jogfelfogásnak, törvényhozásunk irányának és birósági ujabb gyakorlatunk szellemének. Ezen vezérelveknek a részletes rendelkezésekben való keresztülvitele ment az elméleti egyoldalúságtól, az abstractió túlzásaitól, vagy a külföldi jogoknak egyszerű utánzásától és hazai jogéletünknek, tényleges viszonyainknak folytonos figyelembe vételére, valamint szerencsés gyakorlati érzékre vall. A vádrendszer — melynek megvalósítása a javaslat egyik főjellemvonása — hazánkban a kiváltságos osztályokra nézve évszázadok óta, az utolsó évtizedekben pedig — kivéve az országnak azon részeit, a hol még az 1853. évi ausztriai büntető perrendtartás van hatályban — minden terheltre nézve gyakorlatilag is érvényesült, sőt a nyomozó rendszer mellett évtizedek óta annyira nem emelkedett egyetlen hang sem, hogy az inquisitorius elvnek az alkotandó törvényben alapelv gyanánt elfogadása viszonyaink minden ismerője előtt teljes lehetetlenségnek fogna feltűnni. A közvetlenség és ezzel kapcsolatos szóbeliség elvei, melyeket a javaslat — tételes perjogunknak igen jelentékeny javítása gyanánt — az előkészítő eljárás egyes szakaiban, különösen a vád alá helyezésnél, továbbá a felső bíróságok előtti eljárásban is keresztül visz, újabb perjogi reformtörekvéseink valamennyijében megvalósítandó eszmékül voltak elismerve s bizton