Főrendiházi irományok, 1892. XXII. kötet • 987f. sz.
Irományszámok - 1892-987f
6 rendőri biró által vezetett vizsgálatot sem helyettesítheti, mert a főtárgyaláson teljesen figyelmen kívül kell hagyni. Ujabban a »Coroners Jury« tagjaivá rendszerint orvosokat neveznek ki s ha egyik orvos a főtárgyaláson a halottszemlére nézve nyilatkozik, akkor ezt mint tanúságtételt figyelembe veszik. Általában az angol jognak jellemvonása, hogy a szakértő bizonyítékát csak úgy tekinti, mint szakértő tanúnak vallomását, kinek kiválasztása és megidézése a felek teendője. Hazánk régibb törvényeiben a szakértőkről külön említés nincs téve, de alkalmazásának nyomaira az »Ars notarialis«-ban találunk (I. Lajos király idejéből), melynek névtelen szerzője a férfi tehetetlensége vagy a nő nemző képtelenségének megvizsgálására nézve mondja: quod arabae partes per modicam horam detinerentur et masculus per masculos, millier verő per mulieres, ut pote patronos et matronas probatae vitae homines christicolas in membris suis viderentur, et sine fraude eomprobarentur (Kovachieh : formulae solennes 82. lap). A Hármaskönyv (I. 127.), az 1745: XIV. t.-ez., az 1807: XXI. t.-cz., az 1836: XV. t.-ez. stb., a polgári perben használandó szakértőkről szólnak. Az 1751 : XLI. t.-cz. azonban határozottan a bűnügyekben alkalmazandó szakértőkről intézkedik. »Sed quandoque factum ita est comparatum — mondja Wuchetich (lust. jur. erim. 300. lap) — ut ad eius indolem rite determinandam seientifica cognitione opus sit, uti est homicidium, vulneratio, expositio infantis, si mors sit secuta, ciisio falsae monetae, confectio falsorum instrumentorum, ehartarum publicaniui etc. hoc in casu Iudex artis peritos sensu 1751: XLI. in Consilium axhibere debet«. Kétségtelen tehát, hogy régibb hazai joggyakorlatunk már nemcsak az ölésnél, hanem egyéb bűntetteknél is szükségesnek tartotta szakértők (»medici, chirurgi, obstetricos aut etiam alii«) alkalmazását. Rendszerint két szakértőt alkalmaztak. Csekélyebb esetekben, vagy ha a késedelem veszélylyel járt, elég volt egy szakértő is. Az az elv, hogy a kik tanuzásra alkalmatlanok, szakértőknek sem alkalmazhatók, általánosan elismerésre talált (L. Wuchetich, Szlemenics műveit.). Az 1843-iki javaslat az akkori német particularis törvények, de főleg a württembergi javaslat mintája után szabatosan tárgyalja a szakértői szemlét (104—132. §§.) ; az osztrák perrendtartás hatálya alatt ennek kimerítő szabályai (77 — 101. §§.) voltak irányadók, jelenleg pedig az 1872-íki javaslat (55 — 67. §§.) és a gyakorlatban megállapított elvek érvényesülnek. A javaslat az eddigi hazai gyakorlatunkban helyeseknek ismert szabályok fentartása mellett a szakértői szemlére nézve legtökéletesebb törvények, t. i. az osztrák és német perrendtartások nyomán halad és nemesak általános rendelkezéseket tartalmaz, hanem egyes büntetendő cselekményekre nézve részletes utasítást is ad. 2. A szakértői szemlének, mint bizonyítéknak természete. Az elméletben sokat vitatott ama kérdésre, hogy a szakértői szemle mint bizonyíték, minő természetű, azaz önálló bizonyíték-e, vagy a szakértő csak szakértelemmel biró tanúnak vagy a bírói hatáskör részesének tekintendő-e, — e helyütt alig szükséges bővebben kiterjeszkedni, mert e controversia, a bizonyítékok szabad mérlegelésének rendszere mellett alig bir jelentőséggel. Leghelyesebbnek látszik az az álláspont, mely szerint a szakértő se tanuuak, se a birói hatáskör részesének nem tekintendő, hanem a bizonyítás eszközei közt önálló helyet foglal el. , llogy a tanú és a szakértő között külömbség vau: azt kénytelenek még azok is elismerni, kik a szakértőt teljesen egy vonalba állítják a tanúval. Hisz a szakértőnek tudománya, művészete vagy különös ügyessége alapján előadott véleménye nem lehet egyenlő természetű a csupán tényekre vonatkozó tanúvallomással. A birói hatáskör részesének szintén nem tekinthető a szakértő, hisz- véleménye valamely észleletről vagy ennek eredményéről
