Főrendiházi irományok, 1892. XXII. kötet • 987f. sz.
Irományszámok - 1892-987f
31 Ha végre a felügyelő tanács vagy csak egy tagja is úgy látja, hogy a cselekmény bűntett és elegendő gyanúokok forognak fenn, úgy az ügyet a főtörvényszék vádtanácsához utasítja, mely az elnökkel együtt legkevesebb Öt tagból áll. A vádtanács nem nyilvános ülésben jár el. A tárgyalás a főügyész jelenlétében megy végbe. A vizsgálati iratokat esetleg a terhelt vagy m;.gánfél (partie civile) írásbeli beadványait (memoire) felolvassák és ezután a főügyész szóbeli előterjesztése következik, mire a főügyészség képviselőjének távollétében a vádtanács vizsgálati iratok alapján hoz határozatot. Ha a cselekmény bűntett és elegendő gyanúokok forognak fenn : akkor a vádtanác3 az ügyet az esküdtszékeié utasítja (arret de renvoi, vagy mise en accusation) és a terhelt letartóztatása tárgyában intézkedik (ordonnance de prise de corps). E határozatban minden összefüggő büntetendő cselekményre ki kell terjeszkedni, melyekre vonatkozólag az iratok a vádtanács előtt vannak. A főügyész e határozat alapján köteles vádiratát (acte d'accusation) elkészíteni. A vádtanács határozata ellen csak a tőrvényben (299. ez.) határozottan megjelölt három esetben lehet semmiségi panaszszal élni. Ha a vádtanács nem lát büntetendő cselekményt vagy elegendő gyanuokot fenforogni: akkor az eljárás megszüntetését rendeli el (arrêt de non lieu) és a letartóztatott terheltet azonnal szabadlábra helyezi, vétség vagy kihágás fenforgása esetében pedig az ügyet az illetékes correctionalis vagy rendőri bírósághoz utasítja. Jogában áll még a vádtanácsnak a vizsgálat kiegészítését, sőt oly büntetendő cselekményekre nézve, melyek a fenforgó tényekkel összefüggésben állanak, az üldözés alá vételt hivatalból is elrendelni. A »code d'instruction criminelle« ez eljárásában legkirívóbb hiánynak tartották a kettős vád alá helyezés ama rendszerét, mely a felügyelő és vádtanács hatáskörének szervezete mellett büntettek tekintetében tényleg fennállott. »Rouage inutile« lett az egykor dicsőített »chambre du conseil« neve, mely semmi egyebet nem eredményezett, mint az eljárás lassítását és az előzetes letartóztatás meghosszabbítását. Tagjai gépiesen fogadják el a vizsgálóbíró nézetét, ki az ügyet legjobban ismeri és minden tartalom nélküli üres formasággá sülyed egész eljárásuk. Ez és ehhez hasonló indokok készítették elő az 1856. július 17-iki törvényt, mely a felügyelő tanács intézményét megszüntette és a vizsgálóbíróra bízta annak hatáskörét. A franczia »code« vád alá helyező rendszere, mely pedig csaknem a legújabb időkig mintájául szolgált a continentalis perrendeknek, az említett reform után Is sok árnyékoldallal bir. A védelem nagyon háttérbe szorul a vád mellett. A vádtanács ülésében sem a fél, sem képviselője jelen nem lehet. A főügyészség indítványait előzőleg a terhelttel nem közlik és így ama joga, hogy memoiret adhat be, nagyon precarius, mert a vádló indítványait nem bonezolhatja. A vádtanács továbbá nem mint biróság jár el, hanem valóságos vádköze<»gé válik. Hiába ejti el a főügyész a vádat: a vádtanács, ha úgy van meggyőződve, hogy a vád alá helyezés kimondható, ezt elrendeli. E határozathoz kötve van a vádló és ennek alapján köteles vádiratát benyújtani. Valóságos összezavarása a hatalmi köröknek és egyenes megtámadása a vádelv elsőrangú követelményének, a nélkül, hogy haszna volna belőle az igazságszolgál tatásnak. A terhelt érdeke sem nyer semmit, ha a biróság tárgyilagos színvonaláról féllé sülyesztetik le, felelősségről pedig ott, hol független birói testület gyakorol vádfiinctiókat, szólni sem lehet. De még az 1856. július 17-iki törvény sem bizonyult gyakorlatinak, mert a vizsgálat fölötti felügyelet igényei nem nyertek kellő kielégítést. A hol a vizsgálat alatt felmerülő vitás kérdéseket gyorsan kellett volna eldönteni, ott a vizsgálóbíró határozatai ellen a főtörvényszék kebelében alakult vádtanácshoz kellett fordulni, a mi késedelmessé tette az igazsá^szol^altatás menetét.
