Főrendiházi irományok, 1892. XXII. kötet • 987f. sz.
Irományszámok - 1892-987f
2 l J megszabaduljon árnyékoldalaitól, és különösen a terhelt jelenlétét, a mentő tanuk kihallgatását és azt ajánlják, hogy commitment nélkül a vádló ne mehessen a nagy jury elé. B) Észak-Amerikában a polgári szabadság egyik legfőbb biztosítékának tartják a nagy esküdtszéket. Maga az alkotmány mondja ki, hogy senkit sem szabad felelősségre vonni »capital or otherwise infamous crime« miatt, kivéve »on a presentment or indictment of a grand jury«. Ei Lszak-Amerikában inkább nyujt is biztosítékot a nagy jury az alaptalan vádak ellen, mint Angliában, mert akként bírálja fölül a vádat, mintha csak ítélő jury volna. Vezérelv az, hogy vádnak csak akkor szabad helyt adni, ha a bizonyítékok az esküdtek véleménye szerint az ítélő jury által leendő elitéltetést igazolják. De az államok legnagyobb részt magát az intézményt is tökéletesítették. A terhelt a legtöbb államban a nagy jury tagjai ellenében is bir visszavotési joggal, a gyanúsított a terhelő tanukhoz kérdéseket intézhet, mentő tanuk hallgathatók ki, szóval gondoskodva van, hogy a contradictories eljáráson keresztülvezetett biztosabb anyag álljon a nagy jury rendelkezésére, mint ennek ős hazájában, Angliában. G) A shot jog a nagy jury intézményét csak felségsértési esetekre nézve ismeri, egyébként c nélkül kerülnek a bűnügyek az ítélő esküdtek elé. Skocziában a vádemelés joga rendszerint az államügyészeket (Lord advocate és helyettesei) illeti. Az előzetes eljárást, a »Fiscalprocurator« mint vádközeg indítja meg" és a sheriff segélyével összegyűjti a bizonyító anyagot. Ha az előzetes eljárás be van fejezve: az ügyiratokat a Lord Advocatehoz, de legtöbbnyire az illetékes esküdtszéki bíróságok mellett működő ügyészekhez küldik, kik,, ha a vádra elég alapot látnak, szigorú alakiságokhoz kötött vádiratukat, melyben minden bizonyítéknak felsorolva kell lenni, a terhelttel, legalább tizenöt nappal a főtárgyalás előtt, közölni tartoznak. A terhelt ama biróság előtt, mely az esküdtszéki tárgyalásra illetékes, kifogást emelhet a vádirat ellen; de akár él a terhelt kifogással, akár nem, a biróság köteles mindig az esküdtszéki tárgyalást megelőzőleg a vádiratot alaki kellékei szempontjából megvizsgálni, a tartalom tekintetében pedig csak azt kell és szabad szemügyre venni, hogy az előadott tényállás, ha bebizonyítva lenne, igazolná-e a vádlott elitéltetését? Csak ily »interlocut of relevancy« után — mely ellen jogorvoslatnak nincs helye — veheti kezdetét az esküdtszéki tárgyalás. A vád alá helyezés súlypontja tehát Skocziában az executivához tartozó államügyészek kezébe van letéve, mert a biróság közreműködése tisztán alaki keretben mozog, és a rendszer kifogásra nem talál. A skót igazságügyi statistikai adatok fényesen bizonyítják, hogy az államügyészség a legnagyobb lelkiismeretességgel él e nagy jogával, és nem egyszer hozzák fel az itteni eredményeket az angol nagy jury rovására, mely oly könnyen ad helyet a vádnak. A skót államügyészség csak úgy óvakodik alaptalan vádakat emelni, mint alaposakat elejteni. Az első visszaélés ellen hathatós biztosítékot nyújt a minden izében nyilvános tárgyalás, melyen a z egész ország színe előtt meg volna bélyegezve a lelketlen vádközeg, de külömben is a »Lord Advocate« politikai felelősséggel tartozván a parlamentnek, mindig módjában áll a kamaráknak őt kérdőre vonni. A második visszaélés ellen pedig egyik főbiztosítékot nyújt a magánvád rendszere. A sértett fél ugyanis a skót eljárás szerint a legfelsőbb bíróságnál a Lord Advocate ellen panaszt tehet a miatt, hogy valamely büntetendő cselekményt nem akar üldözni. A legfelsőbb bíróságnak joga van felszólítani a Lord Advocatc-et okainak előadására és a mennyiben a prima facie alaptalannak nem bizonyul a vád, bizonyos feltételek mellett (óvadék-eskü) felhatalmazza a magáuvádlót a vádirat benyújtására. Mindenesetre már csak erkölcsi felelősségének érzetében is óvakodik az államügyészség attól, hogy indokolatlan tartózkodását kötelességének erélyes teljesítésétől a magánvádló derítse fel a nagy közönség előtt. D) Franczizorszáyban a forradalom előtti időből csak az 1670-iki ordonnance (XV. czím 1. czikk) bir a fenforgó kérdésre nézve érdekkel. E királyi rendelet meghagyja, hogy annak
