Főrendiházi irományok, 1892. XXII. kötet • 987f. sz.

Irományszámok - 1892-987f

13 A második csoport kötelessége szintéi» indokolt, mert attól, ki keresetképen gyakorol bizonyos tudoraányos, művészeti vagy iparos foglalkozást, elvárhatja az állam, hogy szolgálatait az igazságszolgáltatásnak is rendelkezésére bocsássa. A javaslat szövege kizárja ama vitákat, melyek a német perrendtartás szövegében használt »Gewerbe«, »öffentlich bestellt« kifejezések körül kifejlődtek. A >kereset« kritériuma az, hogy valaki tudományával, művészetével, iparával, vagy egyéb tehetségeivel a közönség szolgálatára készen áll, de azért nincs mentessége annak sem, a ki megválogatja, kinek álljon rendelkezésére. A festő vagy zenetanító például, ki nem mindenkinek felszólítására vállalkozik festésre vagy tanításra, a szakértői közreműködést meg nem tagadhatja, mert a közönség egy részének mégis szolgálatára áll. Mindkét kategóriához tartozó személyek azonban megtagadhatják a közreműködést, ha a tanukötelesség alól mentesek. A mentesség okát szükség esetén be kell bizonyítaniuk. Kivételesen felmenthető a kirendeléstől a szakértő, ha

1 az illető vizsgálat teljesítésérc vagy véleményadására magát kellően képesnek nem érzi vagy ha más nyomós okot hoz fel. Az előbbi esetben nem lehet a szakértőt a vizsgálat teljesítésére kényszeríteni, mert határozottan az igazságszolgáltatás hátrányára szolgálna oly szakértőtől véleményt követelni, a ki nem érzi magát jártasnak abban a dologban, melyre nézve véleményét kívánják, az ilyen egyén véleménye esetleg nem volna alkalmas a biró informálásán, sőt meggyőződését téves útra terelhetné. Éppen azért az olyan szakértőt, a ki magát a vizsgálat teljesítésére vagy vélemény adására képesnek nem érzi, ha sürgős eljárás szüksége nem forog fen: kirendeléstől felmenthetőnek kellett nyilvánítani. Hangsúlyozni kívánja a javaslat azt, hogy a szakértő csak akkor menthető fel, In »sürgős eljárás szüksége nem forog fenn«; mert ha a szakértői vizsgálat el nem halásztható, akkor véleményt kell adni a szakértőnek abban az esetben is, ha magát nem érzi »kellően képesnek«. Oly szakértő is, a ki tehetségében nem bízik, eredményesen működhetik és közbenjárása mellett kétségtelenül több siker várható mint ha a biró szakértő nélkül foganatosítja a szemlét. A kellő képességgel nem biró szakértő is még jobban, szakszerűbben tudja megvizsálni s leírni a kérdéses tárgyat, mint a hatóságnak eljáró tagja S ha némileg fogyatékos is az ilyen vizsgálat s a reá alapított vélemény, az kellő képességgel biró szakértőkkel fölülvizsgáltatható, s a fölülvizsgálatnak mégis van olyan alapja, mely némi szakszerű támaszpontot nyújt. Kivételcsen felmenthető a szakértő más »nyomós okból is«. A nyomós ok meríthető az eljárás anyagából, tehát lehet az közérdekű, do gyökerezhetik magánérdekben is, Habár az állam a szakértői vélemény nyilvánítást állampolgári kötelességnek tekinti, mégsem hunyhat szemet a szakértő egyéni érdekei előtt sem. Ha tehát a kirendelt szakértő kötelességének, az eset körülményeihez képest, csak nagy áldozatok árán felelhetne meg, vagy ha a szakértőt betegség, halálozás a családban stb. akadályozza, s igénybevétele nem halaszthatatlanul sürgős, akkor a biró a kirendeléstől kivételesen felmentheti. A felmentés mindig csak facultativ. Az eljáró biró köteles a szakértő részéről felhozott mentség tárgyában belátása szerint határozni és ha azt igen nyomósnak nem találja vagy éppen a szakértői kötelesség kijátszására irányulónak tartja, a felmentést megtagadni. Az eljárás igényéből következik, hogy a szakértő mentsége tárgyában, külön nyomozás vagy vizsgálat nem tartható. Az eljáró biró tudomása és a bemutatott adatok alapján határoz. Ugyanesak az eljárás fennakadásának elkerülése végett zárja ki a javaslat a perorvoslatot az említett határozat ellenében. Hogy közhivatalnok nem alkalmazható szakértőül, ha azt a fölöttes hatóság ellenzi: annak indoka a közszolgálat érdekeinek megóvása. 7. A szakértők ellen alkalmazható rendbüntetés (232. §.). Gondoskodni kellett arról is, hogy a szakértői közreműködés megtagadása kellő büntetéssel legyen sújtható. E megtagadás