Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.

Irományszámok - 1892-987

44 zése a continens minden államában uralkodó felfogás szerint csak akkor történhetik teljes erővel és sikerrel, ha e végbó'l az állam külön közhatóságot szervez és tart fenn. Első tekintetre is szembetűnök ugyan azok a nagy hasznok, melyek a vádnak igazán közérdekben való objectiv és szakszerű* képviseletével járnak: mégis nagy sérelmekkel volna összekötve az a szervezet, a mely csak a kir. ügyészséget ruházná fel a vádemelés és vádképviselet jogával s ezt egyúttal minden bűncselekmény tekintetében a vád urává tenné. Első sorban kivételt kell tenni ez alól a sértett félnek Jcimélete érdekében, illetőleg abból a czélból, hogy a sértettnek a bűncselekmény okozta szerencsétlenségét a bűnvádi eljárásnak hivatalból való megindítása ne növelje. Ez okból azoknál a bűncselekményeknél, melyek csak magánindilvdnyra üldözhetek, ennek megtétele (90. §.) előtt a javaslat kifejezetten eltiltja (3. §.) a kir. ügyészséget a vádemeléstől. Mindamellett ezek az esetek a közvád tárgyai. Mihelyt a magáninditványra jogosult (13. §.), vagyis az az egyén, a kinek indítványától függ a büntető törvény meghatározta esetekben az eljárás megindítása, — az indítványt megtette, az eljárás úgy foly tovább, mint a hivatalból üldözendő bűncselekményeknél. Első sorban tehát a közvád emelése függ a magáninditványtól. További és pedig teljes kivétel a közvád kizárólagossága alól ama csekélyebb jelentőségű jogsértések tekintetében teendő, melyek a jogrendet oly kis mértékben támadják meg, hogy büntető utón való megtorlásuk csak akkor mutatkozik szükségesnek, ha ezt a sértett is kivánja. Ezekre nézve a közvádló gyakran nem is képes megítélni, hogy az, aki ellen a cselekmény irányozva volt, jogsértésnek tekinti-e azt. Ezek : a főmagánvád esetei, illetőleg a magán* ' a üldözendő vétségek és kihágások, melyek már teljesen, azaz nemcsak az eljárás kezdeményezésére, hanem a vádnak további képviseletére nézve is ki vannak véve a közvád köréből. Ív tekintetében a javaslat 2. §-ának utolsó bekezdése és 41. §-a szerint első sorban és rendszerint a sértett (13. §.) van hivatva a vádat emelni és képviselni. Az anyagi igazságnak és a közérdeknek érvényesitéséről azonban itt is van gondoskodva, mert az utóbbi szempontból (41. §.) a kir. ügyészség az egész eljárás alatt átveheti a vád képviseletét. Még a közvád részére fentartott bűncselekmények eseteiben sem ad a javaslat teljhatalmat a kir. ügyészségnek a tettesek üldözésére avagy büntetlenül hagyására (vádmonopolhim). A mellett, hogy a nyomozást a vád emelését és képviseletét általában a közvádló kötelességévé teszi (33. és 93. §§. legalitás elve), a végett, hogy a kir. ügyészség tagjainak tévedése, hanyagsága vagy kötelességszegése egyes esetekben meg ne kösse a bíróság kezét, két irányban állit fel biztosítékot a kir. ügyészségnek esetleg kifogás alá eshető magatartása és eljárása ellen. Nevezetesen feljogosítja a sértettet, hogy: 1. a kir. ügészségnek a vádemelést megtagadó határozata ellen záros határidő alatt a főügyészhez folyamodhassék, vagy 2. mint pótmagánvádló a vád képviseletét vehesse át (42. §. első bekezdés). Abban az esetben, ha a kir. ügyészség a vádat az eljárás alatt ejti el, nehogy a főügyészhez való folyamodás a bűnvádi eljárás menetét félbeszakítsa és befejezését akadályozza, — a javaslat a sértettnek csak a pótmagánvád emelésének jogát adja meg (42. §. negyedik és ötödik bekezdés). E correctivumok mellett határozottan mellőzendőnek találta a javaslat a vádmonopolium ellensúlya gyanánt sokak által ajánlott általános állampolgári vádjog intézményének (actio populari«) behozását. Ez az intézmény a kir. ügyészség mellett (concurrens actio populáris), illetőleg «rra az esetre, ha a kir. ügyészség vádat nem emel, vagy azt elejti (subsidiarius actio