Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
21 történt megszűnte után a »provisoriuin« bíróságainak mííködése alatt a viszonyok legfeljebb az irányban változtak, hogy az ötvenes évek folyamán államszolgálatban volt birák száma szaporodott és ennek következtében ama korszak jogszabályainak befolyása élénkebben volt észlelhető. Még csekélyebb változást eredményeztek az 1867-ik évi események, mert a választott tisztikarba a provisorium alatt működött bírói személyzetet nagyobbrészt felvették és mert az új hatóságok már megállapodott gyakorlatot találtak, melytől az eltérést csak a törvényhozás intézkedése igazolta volna. Ezek szerint a bíróságoknak és a kir. ügyészségeknek az 1872. év elején életbelépett szervezésekor majdnem ugyanazok a viszonyok állottak fenn bűnvádi eljárásunk terén, melyek közvetlen a magyar törvények visszaállítása után fejlődtek volt ki. Rendszer és egyöntetűség hiánya, az alapelvek a rég elavult és már alig ismert hazai gyakorlatból, a részletekre nézve követett szabályok egy más, kevéssé szabadelvű törvényhozásból merítve és a helyi gyakorlat fejleményei által kiegészítve, sok irányban önkény és a legkirívóbb anomáliák, — ezek az állapotnak jeli nző vonásai. Hogy a bíróságok az új szervezet és a i ikminiszter által gyakorolt ttizetesebb felügyelet daczára, működések elején nem nagy eredményt mutattak fel a bűnvádi eljárás fejlesztése körit), azt másként várni nem is lehetett. Mindazáltal a szervezést követő években már lényeges haladást lehetett tapasztalni. Ez az eredmény főkép a kir. ügyészség intézményének és képviselői tigybuzgó működésének volt köszönhető, kik az 1871: XXXIII. t.-czikkben és az 1872. évi január l-jén kelt utasításban körvonalozott elveket megvalósítani és a kir. ügyészség részére, a lefolyt évtizedben mind kevésbbé gyakorolt kezdeményezést visszahódítani igyekeztek. A haladás további tényezője volt az igazságügyi minisztérium által a bűnvádi eljárás egyöntetűsége tárgyában beterjesztett 1872. évi törvényjavaslat, melynek hatása a bíróságok gyakorlatára, s melynek részben kötelező szabályzattá válta már fennebb ki volt fejtve. A gyakorlat a vádrendszer irányában kezdett fejlődni. Már 1874-ben egyöntetű bírói felfogást constatálhatott a budipesti kir. főügyész arra nézve, hogy minden feljelentés a kir. ügyészséghez teendő át, és hogy hivatalból üldözendő bűncselekményeknél a vizsgálat elrendelése az ügyészség indítványához van kötve. Továbbá a büntető gyakorlat a szóbeliség alkalmazását is kiterjesztette. Az 1872. évi javaslat ugyanis a szóbeli végtárgyalás rendszerét tette magáévá és a feleknek és képviselőiknek a közvetlen kérdezés jogát is biztosította. így lett lassankint a szóbeliség általános még azokban az ügyekben is, melyeket az országbírói értekezlet határozatai szerint a régi írásbeli módon kellett volna ellátni. Lassabban, de következetesen fejlődött a gyakorlat abban az irányban, hogy kibontakozva a törvényes bizonyítási szabályokból, mind nagyobb tért engedett a független birúi mérlegelésnek. A magyar büntető perjog fejlődésére lényeges befolyást gyakorolt a büntetőtörvény könyveknek 1880. évi szeptember l-jén történt életbeléptetése. Magában az anyagi törvényben is találunk rendelkezéseket, melyek közelebbről vagy távolabbról a perjogot érintik. Ilyenek azok a részei, melyek a sértett fél indítványára üldözendő bűncselekményekkel foglalkoznak, azok, melyek a bűnvádi eljárás kizárását állapítják meg, és részben azok is, melyek a törvénynek terület és személyek szerinti hatályát szabályozzák. De a biintetőtörvénykönyveket életbelépte tő 1880. évi XXXVII. t.-ez. már tüzetesen perjogi intézkedéseket is tartalmaz. Legfontosabbak ezek között azok, a melyek a felebbvitelt korlátozzák, illetőleg kiterjesztik (43 , 45.,46. §§.) és a járásbíróságok, illetőleg a közigazgatási hatóságok előtti eljárás tárgyában a minisztériumot megfelelő rendeletek kibocsátására hatalmazzák fel.
