Főrendiházi irományok, 1892. XIX. kötet • 912a-941. sz.

Irományszámok - 1892-941

CMXLT. SZÁM. 359 A felek csak a biróság engedelmével tehetnek kérdéseket egymáshoz s a tanukhoz és szakértőkhöz. A meg nem jelent felek, tanuk és szakértők szóbeli előadásait a panaszirat, védirat, nyilatkozatok, illetőleg vallomások felolvasása pótolja. Fel kell olvasni egyszersmind : azon intézkedést vagy határozatot, mely ellen a panasz beadatott, továbbá a szemlejegyzőkönyvet s más, az ügyre vonatkozó iratokat, nevezetesen a közigazg. folyamatban eljárt hatóság jelentését. Ezek után ismét a feleket illeti a szólás joga, hogy kellő rövidséggel előterjeszszék a tárgyalás folyamán hallottakra vonatkozó észrevételeiket s hasonló rövidséggel ismét kifejez­hessék kérésüket. A tárgyalás befejezése előtt meg kell hallgatni a közigazgatási hatóságok hatáskörének és az állami (kincstári) közérdeknek védelmére hivatott főhatósági, illetőleg ministori megbízott nyilatkozatát is. A biróság, ha czélszerünek találja, egyes esetekre nézve az itt megállapított sorrendtől eltérhet. 163. §. A tárgyalás befejezése után a biróság tanácskozás s a határozat megállapítására vonat­kozó szavazás megejtése végett zárt ülés tartására visszavonul. A határozatot lehetőleg még ugyanazon ülés folyamában meg kell hozni és nyilvános ülésben kihirdetni. Különös ügyeimet érdemlő okok esetében azonban a határozat hozatala és kihirdetése, a gátló akadályok megjelölése és a határidőnek nyilvános kitűzése mellett 48 órára elhalasztható. A kihirdetett határozat egy-egy példányát a magánfeleknek, valamint mindazon hivatali közegeknek kézbesiteni kell, a kiket az elsőfokú bírósági határozat ellen felebbviteli jog illet meg (176. §. 3. a) pontja). 164. §. A biróság a zárt ülésben mindenekelőtt az illetékesség kérdését veszi tanácskozás alá és erre nézve határoz. Ha a biróság illetéktelennek nyilvánítja magát, erre vonatkozó határozatát mint véghatá­rozatot kijelenti. Ellenkező esetben : 1. ha az elsőfokú közigazgatási biróság illetékesnek nyilvánítja magát, az ügyet érde­mileg tárgyalja és eldönti; 2. ha a felső közigazgatási biróság nyilvánítja magát illetékesnek, az a mennyiben eljá­rása ellen a közigazgatási hatóság hatásköri kifogást nem tett, hasonlóképen érdemileg tár­gyalja és eldönti az ügyet; 3. ha a közigazgatási bíróságok eljárása ellen a közigazgatási hatóság hatásköri kifogást tett s a felső közigazgatási biróság mégis illetékednek nyilvánítja magát; határozatáról a további eljárás felfüggesztésével, az illető ministert az ügyiratok megküldése mellett értesíteni köteles. A minister, ha a közigazgatási hatóság hatásköri kifogását továbbra is fentartja, a hatá­rozat közlését követő 8 nap alatt értesiti a felső közigazgatási bíróságot, hogy a felmerüli összeütközési esetet végeldöntés végett a hatásköri összeütközések elintézésére hivatott biróság elé térj esztendőnek találja. Mig ezen biróság a hatásköri összeütközés kérdésében nem határoz ; a felső közigazgatási biróság az ügy érdemébe nem avatkozhatik.

Next

/
Thumbnails
Contents