Főrendiházi irományok, 1892. XVI. kötet • 743-807. sz.

Irományszámok - 1892-765

DGCLXV. SZÁM. 85 2-ik melléklet a 765. számú irományhoz. Az igazságügyi bizottság jelentése, a főrendi háznak a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat tárgyában f. é. 899. és 900. számok alatt közlött üzenetére. Az igazságügyi bizottság a főrendi háznak üzenetét f. évi május hó 24-én tartott ülésében tárgyalás alá vévén, miután a képviselőház közoktatási bizottságának ugyané tárgyban meg­állapitott javaslatához egészen azonos conclusiokra jutott, a közoktatási bizottságnak ezen javaslatához hozzájárul s indítványozza, hogy a ház ezt elfogadni méltóztassék. Az igazságügyi bizottság a közoktatási bizottság javaslatát az erre vonatkozó jelen­tésben foglalt érveken kivül még azért is elfogadásra ajánlja, mert ezen javaslat a mellett, hogy a képviselőház által elfoglalt elvi álláspontot minden irányban fentartja s a dolog érdemében semmit sem változtat az által, hogy az áttérés kölcsönösségére vonatkozó rendel­kezéseket az izraelita vallásról szóló törvényjavaslatból ide, t. i. a vallás szabad gyakor­latáról szóló törvényjavaslatba helyezi át, a magyar országgyűlés két háza között még fenforgó differentiákat az eddiginél szűkebb térre szorítja, lehetővé teszi, hogy az egyházpolitikai javas­latok közül még hátra levő két törvényjavaslat egyikének, t. i. a zsidó vallásra vonatkozó tőrvényjavaslatnak országgyűlési alkotmányos tárgyalása a képviselőház és a főrendi ház egybehangzó határozatával befejeztessék. Kelt Budapesten, 1895. évi május hó 25-én. Teleszky István s. k., Veszter Imre s. k. t «« igazságügyi bizottság elnöke. as igasságügyi bizottság előadója.

Next

/
Thumbnails
Contents