Főrendiházi irományok, 1892. XVI. kötet • 743-807. sz.
Irományszámok - 1892-807
DCCGV1I. SZÁM. 371 807. szám. (xCHI. ÜLÉS. 1002. JEGYZŐKÖNYVI PONT.) Jelentése a főrendi ház közgazdasági és közlekedési bizottságának, a versecz-gattájai helyi érdekű vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. A bizottság a kérdéses törvényjavaslatot tárgyalás alá véve, constastálta, hogy Verseczből kiindulva Nagy-Szredistye, Nagy-Zsám, Klopodia, Ferendia, Nagy-Szemlak községek érintésével a m. kir. államvasutak Gattája állomásáig terjedő s 44*7 kilométer hosszúságú vasútvonal kiépítése úgy technikai, mint pénzügyi tekintetekben akadályokba nem ütközik. A pénzügyi részét illetőleg megemlitendő, hogy a tényleges építési és üzletberendezési költségekre 1,510.000 frt, vagyis kilométerenként 33.780 frt van előirányozva, melyből forgalmi eszközök beszerzésére 112.000 frt, a tartalékalap képzésére pedig 15.000 frt lesz forditandó. Az épitési tőke 35°/o-a (528.500 írt), törzsrészvények 65°/o-a (981.500 frt) pedig elsőbbségi kötvények kibocsátása által biztosíttatik. Az állami hozzájárulás a posta ingyen szállításáért s a külön segélyalapból 149.000 forintot tenne ki, a mely ellenében engedményes megfelelő teljes névértékű törzsrészvényt (149 000 frt), bocsát az állam tulajdonába. Az 528.500 frtnyi törzsrészvény - tőkének a 149.000 írt állami hozzájárulás levonásával még fenmaradó 379.500 frtnyi részlete a helyi érdekeltség hozzájárulása által fedezendő. Tekintettel arra, hogy ez, az oly gazdag vidéket átszelő vasútvonal kiépítése által Temesmegyének egy régi óhaja megy teljesedésbe, mely úgy gazdasági, mint közlekedési tekintetekből kedvező hatással leend; tisztelettel van szerencsénk a nagyméltóságú főrendi házat arra kérni, hogy a kérdéses törvényjavaslatot változatlanul elfogadni méltóztassék. Budapest, 1895. évi november hó 7-én. Báró Vay Béla a. k., bigottsági dnök. Gróf Czirdhy Antal s. k., bizottsági jegyző. 47*