Főrendiházi irományok, 1892. XVI. kötet • 743-807. sz.
Irományszámok - 1892-783
DCCLXXXHI. SZÁM. S09 3-ik melléklet a 783. számú irományhoz. Kiegészítő melléklet a csákovár-bókai helyi érdekű vasútra vonatkozó 45.635/95. számú engedélyokirat-függelékliez. A csákovár-bókai helyi érdekű gözmozdonyú vasút építésére és üzleti berendezésére vonatkozó feltételek. I. Általános határozmányok. A zsebely-csákovári helyi érdekű vasút Gsákovár állomásától a torontáli helyi érdekű vasutak Bóka állomásáig vezetendő vasút, mint rendes nyomtávú helyi érdekű gözmozdonyú vasút az 1895. évi június hó 22-én kelt függelék 3. §-a értelmében a kereskedelemügyi m. kir. minister által előzőleg helybenhagyandó tervek alapján és az alább kővetkező részletes határozmányok szerint építendő ki s olykép rendezendő be, hogy a kiépített pályán a vonatok óránként 40 kilométer legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. Engedélyes köteles az engedélyezett pálya számára beszerzendő sínekre s forgalmi eszközökre vonatkozó szállítási szerződéseket s feltétfüzeteket a nevezett ministerhez jóváhagyás végett előzetesen beterjeszteni, továbbá a pálya építésére vonatkozó szerződést is bemutatni, ez utóbbit azonban csak akkor, ha az épités átalányösszegért vállalkozónak adatik ki, vagy ha az épités kivitele a pénzbeszerzéssel is egybe van kötve. A pálya építésénél engedélyes az érvényben levő általános, valamint a helyhatósági épitési és rendőri szabályokhoz, nemkülönben a helyi érdekű vasutakra vonatkozó m. kir. államvasuti szabványrajzokhoz is alkalmazkodni köteles. II. Alépítmény. A pálya alépítménye egy vágányra készítendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 4°/oo-al állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán 250 méternél kisebb félátmérővel nem szabad birniok. A pálya szabványos koronaszélessége az alépítmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve 4o méter legyen. Görbületeknél a töltés külső oldala a túlemelésnek s a vágány kibővítésének megfelelően kiszélesbitendő. A töltések, azok magassága s anyagához képest, .l 1 /» vagy l 1 /* lá °as lejtőkkel létesítendők, a bevágások lejtői pedig az anyag nemének és minőségének megfelelően állitandók elő. FŐRENDI IROMÁNYOK. XVI. 1892 97. ï7