Főrendiházi irományok, 1892. XVI. kötet • 743-807. sz.

Irományszámok - 1892-782

198 DGCLXXXII. SZÁM. A töltések, azok magassága s anyagához képest, 172 vagy l 1 /* lábas lejtőkkel létesí­tendők ; a bevágások lejtői pedig az anyag nemének és minőségének megfelelően állitan­dók elő. A vízszintesben, vagy csekély esésben fekvő bevágások oldalárkai megfelelő fenék­eséssel bírjanak. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, a töltés felőli lejtők ellenben ugyanoly rézsűvel készítendők, mint maguk a töltések. Az anyagárkok továbbá oly módon létesítendők, hogy azokból a viz lehetőleg lefolyást találjon, a nélkül azonban, hogy káros vízfolyások keletkezhessenek. A töltés lába s a nyitandó anyagárok közt legalább 0*8 m. széles padka hagyandó, s ugyanily szélesnek kell lenni a kisajátítási védszalagnak is. Csuszamlásra hajlandó töltések és bevágások megfelelően biztositandók. Árterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszín 0*8 méterrel a legmagasabb árviz felett lesz tartandó s ily helyeken a töltések lejtői a szükséghez képest biztositandók. Átereszek és kisebb hidak úgy állitandók elő, hogy a hordszerkezet alsó éle s a legnagyobb árviz színe között 0 5—l*o m. nyilt magasság maradjon, nagyobb hidaknál az árviz és szerkezet közötti magasság 1-2 m.-nél kisebb nem lehet. Mindazon helyeken, hol folyók vagy patakok a pályát megközelítik, a par­tok leválás és kimosás ellen kellően biztositandók. Vízfolyások, patakok és folyók az áthidalás előtt vagy után megfelelően szabályozandók s a szükséghez mért partvédművekkel ellátandók. A pálya testébe épitendő azon átereszek, melyek felett feltöltés alkalmaztalik, kőbő vagy téglából, esetleg betonból vagy vasból létesítendők; míg a nyilt műtárgyak kő- vagy tégla-ellen falakkal, szárnyakkal és esetleg pillérekkel, valamint vashordszerkezetekkel épí­tendők, kivéve a Kis-Balatonon át épitendő hidat, mely utóbbi egészen fából létesíthető. A párhuzamos utak s útátjárókban a szükséghez képest megfelelő nyílású átereszek vagy hidak építendők, melyek — ha azok felett nincs feltöltés — egészen fából is lehetnek. Hídfők- és jégtörőkhöz, valamint Mdjármak-, hidalások- és hidpadlózatokhoz általában csak tölgy- vagy vörös fenyőfát szabad használni. Útszabályozások, útáthelyezések s útátjárók felépítménye az eredeti út felépítményének megfelelően, vagy köalapból és kavicsból, vagy csak kavicsból állitandó elő. Oly utaknál pedig, melyek kavicsolva egyáltalában nincsenek, az úlátjárók mindkét sínszáltól számítandó 8—8 m. hosszaságban 15 cm., azontúl pedig 10 cm. magasságban kavicsolandók. Az állomási hozzájáró utak, valamint az állomási fönsikon kocsiközlekedésre szolgáló területek 0*16 m. kőalappai s 0*i5 kavicsolással létesítendők. Az állomási terek azon részei, melyek kocsiközlekedésre nem szolgálnak, 10 cm., az őrházi fensikok pedig 5 cm. vastag kavicsréteggel boritandók. Az állomásokon, a fensiknak s különösen a vágányok beágyazásának szárazon tartá­sára. a szükséghez képest szivárgók létesítendők. Minden állomáson kert számára legalább 400 m 2 s minden egyes állomási s vonal­őrháznál szintén kertnek legalább 1.000 m a-nyi földterület kisajátítandó. III. Felépítmény. t A pálya 1*485 méter nyomtávval épitendő. A sínek, melyek aczélból gyártandók, folyóméterenként 23'n kg.-nál könnyebbek nem lehetnek, s függő sínkötés alkalmazása mellett oly sűrűn rakott talpfákon helyezendők el,

Next

/
Thumbnails
Contents